Erősödnek az európai tőzsdék
Rácáfolva a negatív várakozásokra vegyesen nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék, majd erősödésnek indultak.
Rácáfolva a negatív várakozásokra vegyesen nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék, majd erősödésnek indultak.
MTI
Az év végi jutalmak készpénzben történő fizetéséről, ugyanakkor 50 ezer fontban való korlátozásáról tárgyal a Royal Bank of Scotland a többségi tulajdonos, állami vagyonkezelő UK Financial Investments-szel - adta hírül a Sky News brit hírcsatorna hétfőn.
MTI
A BÉT vezető indexe a december 20-i kereskedés első fél órájában 0,4 százalékkal emelkedett, a vezető részvények erősödtek.
unknown
A csaknem kétmilliárd euró pótlólagos adóbevétel azokat igazolta, akik pártolták a bennfentesek által bankoktól megszerzett, és a német adóhatóságoknak felkínált adathordozó lemezek megvásárlását - írja friss számában a Der Spiegel.
MTI
Az idei évben végzett közszolgálati feladatok ellentételezéseként 888 millió forintot juttatna a fővárosi önkormányzat a nehéz helyzetbe jutott Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek - derül ki György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatából.
MTI
A pénteki zárószint környékén, 273 forint alatt kezdte a kamatdöntés-napi kereskedést az euró/forint árfolyam.
unknown
Budapest főpolgármestere az MTV Ma Reggel című műsorában válaszolt újságírói kérdésekre a főváros "lyukas" költségvetésével kapcsolatban.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,92 pontos csökkenéssel, gyakorlatilag stagnálással, 21 217,35 ponton nyitott hétfőn.
MTI
Mintegy 600 milliárd eurónyi saját tőke hiányzik a világ bankjainál, hogy a Bázel III néven elfogadott, új, nemzetközi banki tőkemegfelelési szabályozásnak eleget tegyenek - idézték a hét végén a jelentősebb német gazdasági lapok az erről megjelent bázeli tanulmányt.
MTI
A koreai konfliktus miatti feszültség óvatos visszarendeződésre késztette a nemzetközi értékpapírpiacokat, az ázsiai tőzsdék gyengültek hétfőn, és az európai piacokon és veszteséges nyitásra lehet számítani, csakúgy, mint az Egyesült Államokban.
MTI
Barátját és közeli munkatársát gyászolja Tommaso Padoa-Schioppa olasz politikus-közgazdászban Lámfalussy Sándor.
MTI
Vihar egy pohár vízben, ami az elmúlt héten történt az INA-részvényeivel a horvát tőzsdén - jelentette ki a Mol vezérigazgatója a horvát Jutarnji List napilap hétvégi számában megjelent interjúban.
MTI
Görögország vasárnap üdvözölte, hogy megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelkeretének harmadik, mintegy 2,5 milliárd dolláros részletét, miután teljesítette a feltételeket a legutóbbi felülvizsgálat szerint. Ennek kapcsán a görög kormányfő bejelentette, hogy egymillió aláírást tervez összegyűjteni az unióban, hogy támogatást szerezzen a közös euróövezeti kötvénykibocsátáshoz.
MTI
Négy és fél éve mért legmagasabb értékén, a novemberivel megegyező szinten maradt decemberben a GKI szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe, novemberhez képest az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent.
MTI
Az eurót továbbra is a Moody's ír szuverén adósbesorolásának rontása terheli, árfolyama a péntek esti szint környékén stagnál, a forint kurzusa a hét végén nem változott, hétfőn a jegybanki kamatdöntés függvényében alakulhat az árfolyam, a héten pedig tovább erősödhet.
MTI
December közepéről január 7-re halasztották el a Vértesi Erőmű csődegyezségi eljárását - nyilatkozta a Napi Gazdaság hétfői számában Mamusits Péter szóvivő.
MTI
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este.
MTI
Megszorításokat hozna, több nagyobb beruházás leállításával járna, de hosszú távon megteremtené a gazdálkodás stabilizációs alapjait a főváros 2011. évi költségvetésének első munkaterve - írja a hétfői Világgazdaság.
MTI
MTI
hvg.hu
Felül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, ha minimális esély van erre, mert hatalmas pénzekről van szó - mondta a Magyar Nemzet adott és a hétfői számban megjelent interjúban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők egyik fele az 5,5 alapkamat 25 bázispontos emelésére, a másik fele a kamat tartására számít.
MTI