Sms-ben nem lehet bejelenteni az egyszerűsített foglalkoztatást

Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak - a módosítás a parlament honlapján jelent meg.



Romániában az állam eladná részesedését a Romtelecomban

A román állam teljesen megválna részesedésétől a Romtelecom távközlési cégben, ezért azzal fordult a görög OTE távközlési vállalathoz, a Romtelecom többségi tulajdonosához, hogy tegyen vételi ajánlatot az év végéig – tartalmazza a román távközlési minisztérium közleménye.


Hárommilliárd forint megy el a kgfb-kampányra

A biztosítók és az alkuszok idén hárommilliárd forintot költenek el a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) kampány során reklámra, de ebben nincs benne az a néhány százmillió forint, amelyből ajándékokat sorsolnak ki az új ügyfeleik között – közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.




Bencsik: újjáalakul a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) a tervek szerint az eddiginél szélesebb összefogáson alapuló ernyőszervezetként újjáalakul decemberben, - mondta Bencsik János, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai tanácskozáson.


Mi lesz a forinttal?

A jelenleg érvényben lévő sáv tetejéhez ért az euró/forint árfolyama pénteken. A hazai deviza további gyengülésének újabb előjelei az állampapírpiacról érkezhetnek, így érdemes a hozamok változását, illetve a jövő heti aukciók kimenetelét lesni - figyelmeztetett a Commerzbank szakértője.


Elfűrészelt magánnyugdíjrendszer: honnan és hová dől a 2840 milliárdos pillér?

A magánnyugdíjpénztárak államosítása miatt az utóbbi napokban egyre vadabb vita folyik. De mit is államosítanak valójában, s mekkora az esélye, hogy e felettébb kockázatos, a jogrend és az etika kereteit feszegető, mások szerint durván letipró, az Európai Unió és a befektetők rosszallását is kiváltó intézkedés megtérül?





Már 280 forintnál jár az euró

Eséssel indult a péntek a forint piacán, miután az elromló nemzetközi hangulatot még a nyugdíjpénztárak államosításával kapcsolatos aggodalmak is tetézték.





Menekülnek a befektetők a pesti parkettről

Számottevő forgalom mellett zuhannak a részvényárfolyamok péntek délelőtt a BÉT-en; az eladási láz a blue chipek mellett a kis részvényekre is kiterjed. A részvénypiaci leértékelődés mellett a forint megítélése is romlik.



Az 500 topcég teljesítménye és a magyar gazdaság

A héten közli a HVG hetilap Top 500-as összeállításának második részét, melyben a legnyereségesebb 500 magyar cégről kaphatnak információkat. A lap csütörtöktől kapható az újságárusoknál, itt addig is elolvashatják a múlt héten publikált, árbevétel alapú listához kötődő elemzést. (A Fullscreen gombra kattintva teljes képernyős verziót kaphatnak.)