A Genesis Energy cáfolja a TEBÉSZ állításait, és perelni fog

A TEBÉSZ minap közleményt bocsátott a sajtó rendelkezésére, amelyben azt állítja, hogy a Genesis Energy Nyrt. április 19-én elhatározott alaptőke-emelése során tőkebefektetési csalás történt, mint írták: ismereteik szerint „egy Zrt.-én keresztül olyan vételi lehetőséget apportáltak több, mint 20 milliárd forintos értékben a tőzsdei cégbe, amelyről tudniuk kellett, hogy az már nem realizálható.” A Genesis vezérigazgatója Rasztovits Zsolt Edgár azonban mindent cáfol.


Tartja árfolyamát a forint

Tartja előző napi árfolyamát a forint pénteken, az eurót nem sokkal fél tíz után 282,80 forinton jegyezték, míg kora reggel 283,03, csütörtökön délután 282,65 forint volt.




Gyenge a szőlőtermés a móri borvidéken

A más években megtermett, hektáronkénti 4,5 - 5 tonnánál mintegy 30 százalékkal kevesebb szőlő termett, s a minőség is elmarad a kívánatostól a 685 hektáros móri borvidéken - mondta el az MTI-nek a térség hegybírája.




Gyengült a forint kora reggel

Gyengült a forint pénteken kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben: röviddel hét óra előtt egy euró 283,03 forintot ért, a csütörtök esti 282,71 forint után.



Kocsis lesz a Mol vezetője?

Szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, helyét a több állami cég felső vezetői posztját már betöltött Kocsis István veheti át - írta pénteki számában több, de pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Világgazdaság.


Orbán: diszkriminatív az EU deficitszámítási gyakorlata

Diszkriminációnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy az egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárakat előíró tagállamok pótlólagos pénzügyi áldozatvállalását.


Oroszlánnyal búcsúztatta a New York Times a szénenergiát

A Vértesi Erőmű és az oroszlányi szénbánya bezárásának példáján mutatta be csütörtökön a The New York Times címlapon induló tudósítása az Európai Unió azon elhatározásának következményeit, hogy a fosszilisről fokozatosan áttér a megújuló energiára.


Bonyolult adminisztráció és indokolatlan kiadások nehezítik a pályázást

Az augusztusban bejelentett, az EU-s támogatási rendszer egyszerűsítését és a kkv-k finanszírozási lehetőségeinek bővítését célzó terveket üdvözlik a vállalkozások és a pályázati tanácsadók is, de a megítélt támogatások kifizetése továbbra is lassú és indokolatlan kiadásokkal terhelik a vállalkozásokat.




Úszó Eb: látványosan nőtt a budapesti szállodák bevétele

A margitszigeti úszó Európa-bajnokság idején a budapesti szállodák szobafoglaltsága 79,7 százalék volt, ami 11,7 százalékponttal magasabb 2009 hasonló időszakában mértnél, illetve 5,1 százalékponttal magasabb az idei teljes augusztus 74,6 százalékos szobafoglaltságánál.



Az űrbe megy a Boeing

Megkezdi a jegyárusítást a nemzetközi űrállomásra látogató járataira a Boeing repülőgépgyártó cég és egy űrturizmust szervező iroda. Az együttműködésről szóló szerződést szerdán jelentették be - most már csak az űrrepülésre alkalmas gépeket kell megépíteni.