IATA: egyre többen repülnek prémium osztályon

Világszerte egyre többen repülnek prémium osztályon a gazdaság fellendülésének köszönhetően. Júniusban 17 százalékkal tovább nőtt az első, illetve a business osztályon utazók száma az egy évvel korábbihoz képest – tette közzé hétfőn az IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség. A turista osztályon 9,5 százalék volt a növekedés.


Szeptember közepétől más lesz a közbeszerzés

Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.


Indulhat az M4 Abony és Fegyvernek közötti szakaszának tervezése

Nettó 2 milliárd 280 millió forintért a RODEN Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M4 gyorsforgalmi út Abony és Fegyvernek közötti szakaszát egy Tisza-híddal együtt; a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kezdeményezett nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Szokatlan harc a kínai bankok ellen

Kína szokatlan problémával szembesül: a külföldi értékpapírpiacokon épp hatalmas sikereket arató nagybankok elbocsátott dolgozói demonstrációkat szerveznek jogtalannak ítélt leépítésük miatt. A fehérgalléros alkalmazottak köztéri akciói veszélyesebbek a rendszer számára, mint a gyárak fizikai dolgozóinak tüntetései.


Bombariadó volt az APEH Haller utcai épületében

Bombariadó miatt kiürítették az APEH budapesti, Haller utcai kirendeltségét hétfő délelőtt, és néhány órán át szünetelt az ügyintézés - erősítette meg Burillák Attila, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szóvivője.


Csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó három forinttal a 95-ös benzin, és két forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán – értesült piaci forrásokból az MTI.


Hamis az interneten vásárolható gyógyszerek többsége

Az interneten vásárolható gyógyszerek, különösen a vényköteles gyógyszerek döntő többsége hamis, miközben Európa-szerte egyre többen választják a gyógyszerbeszerzésnek ezt a rendkívül kockázatos módját – közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).


Walter Chrysler amerikai autógyáros 70 éve halt meg

„Sok ember azért nem lesz soha sikeres, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, ők éppen a hátsó kertben négylevelű lóherét keresnek” – mondta Walter Chrysler. Ő nem esett ebbe a hibába: a hetven éve, 1940. augusztus 18-án elhunyt autógyáros minden lehetőséggel élve, kitartó munkával lett Amerika egyik leggazdagabb embere.


A magyarok még nem bíznak a részvényekben

A magyar befektetők még a régiós társainkál is kevésbé kockázatvállalók és a legkevesebb bizonytalansággal járó befektetéseket szeretik. Így nem csoda, hogy a válság nyomán csökkent a részvények és a vegyes eszközök aránya a magyar portfoliókban. Az év második felében a tartós befektetési számla felfutása viszont újra növelheti a kockázatvágyat – vélekedik Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.


Jég, özönvíz, vihar: kárrekordok dőltek az idén

A hévégén a jég, az eső és a szél okozott újabb károkat: hétfő reggelig 263 kárbejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz. A jég, az özönvízszerű eső és a viharos szél leginkább Szabolcs és Veszprém megyét sújtotta. A biztosító idei összesítése szerint augusztus elejéig háromszor annyi kár keletkezett, mint egy szokványos évben.






Az éves költségvetési deficit félévkor messze az elvárt szint felett

Az idén a második negyedévében az államháztartás nettó finanszírozási igénye (417 milliárd forint) a negyedéves GDP 6,1 százalékát tette ki – jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. A második negyedévvel záruló elmúlt egy évben az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,8 százaléka (1 282 milliárd forint) volt.


KSH: drágább növények, olcsóbb állatok, stagnáló árszínvonal

Az idén január-júniusban gyakorlatilag stagnáltak, mindössze 0,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.



Százmilliárdokra becsülték az olasz műemlékek imázsértékét

A Colosseum eszmei értéke felbecsülhetetlen, de hogy mekkora súlya van Olaszország nemzetközi ismertségében, az számszerűsíthető. Ezen az alapon Monza-Brianza kereskedelmi kamarája 400 milliárd euróra becsüli az ország hét legismertebb műemlékének értékét.