Ipsos: tíz magyarból kilenc rossznak ítéli a gazdasági helyzetet

A magyarok több mint 90 százaléka szerint rossz vagy nagyon rossz a jelenlegi gazdasági helyzet, és mindössze 8 százalék gondolja azt jónak vagy nagyon jónak, miközben a nemzetközi átlagban az emberek 39 százaléka tartja jónak a gazdasági helyzetet - derül ki az Ipsos csoport legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit szerdán tette közzé.


Tőzsdére lép az Őrmester Zrt.

A hárommilliárd forintot megközelítő csoportszintű árbevétellel rendelkező magyar tulajdonú Őrmester Zrt. több éves felkészülést követően még az idén tőzsdére lép − közölte a társaság.



A tervezettnél előbb tárgyalja a kormány a 2011-es költségvetést

Várhatóan az október 27-re tervezett kormányülés előtt a kabinet elé terjeszti a nemzetgazdasági minisztérium a 2011. évi költségvetés tervezetét − közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága.



Adóváltozások augusztus 1-jétől: Schmitt aláírta a csomagot

Augusztusban megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra vonatkozóan, visszamenőlegesen csökken a társasági adó, szeptemberben pedig a közszférában életbe lép a bérplafon, és különadót kell fizetniük a bankoknak - egyebek mellett ezt tartalmazza a Schmitt Pál államfő által aláírt gazdasági és pénzügyi törvénycsomag.


MNB: kamatemelést hozhat a kockázati felárak emelkedése

A jegybank monetáris tanácsa úgy véli: amennyiben az államadósság kockázati felárainak tartós megemelkedése a monetáris kondíciók szigorítását indokolja, az irányadó kamat emelése is szükségessé válhat − derül ki a testület július 19-i, kamatdöntő ülésének szerdán megjelent jegyzőkönyvéből.



Ifo: újabb csúcson az euróövezeti hangulat

Újabb csúcsra emelkedett a német Ifo gazdaságkutató intézet euróövezeti átfogó hangulatmutatója a harmadik negyedévre: az index 106,5 pont lett a második negyedévi 102,3 pont, és az első negyedévi 101,3 után.





ÁKK: 2012-ig gondtalanul megújítható a magyar államadósság

A magyar kormány biztos abban, hogy a következő két év lejáró államadósságait probléma nélkül meg tudja újítani – nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.



KSH: júliusban padlót fogott az infláció

A fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet − közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Megint drágult a gázolaj

Emelte bruttó három forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a benzin ára nem változott.


BÉT: romlik a hangulat, gyengülhetnek a részvények

Romlik a hangulat a nemzetközi piacokon, amire a magyar részvénypiac is nagyon érzékeny, így szerdán várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is veszítenek értékükből a papírok részvénypiaci elemzők szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 297,24 pontos csökkenéssel, 22 241,29 ponton nyitott szerdán, vagyis a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 1,32 százalékkal gyengült.



Hív a haza

Becslések szerint az 1500 milliárd forintot is elérheti a magyarok által a hazai adóhatóság elől elrejtve, külföldön tartott összvagyon. Hazacsábítására a gazdaság beindulása és jogszabályváltozások nélkül nincs esély.