A Közép- és Kelet-Európai Tőzsdeszövetség közös indexeket indít
 

A Közép- és Kelet-Európai Tőzsdeszövetség közös indexeket indít

A Bécsi Értéktőzsde, valamint a Budapesti, a Ljubljanai és a Prágai Értéktőzsde csütörtöktől CEE Stock Exchange Group (Közép- és Kelet-Európai Tőzsdeszövetség) néven közös tőzsdeszövetséget alkot. A tőzsdeszövetség két közös index elindítását is bejelentette - közölte a Budapesti Értéktőzsde.

MTI MTI

Oszkó a Dow Jones-nak: miért hosszabbították meg az IMF kölcsönét
 

Oszkó a Dow Jones-nak: miért hosszabbították meg az IMF kölcsönét

Oszkó Péter pénzügyminiszter a Dow Jones-nak nyilatkozva elmondta: az ország javuló pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy az IMF jelenlegi kölcsönének jövő októberi lejárta után ne kelljen újabb hiteleket felvenni a szervezettől. A magyar fiskális és monetáris politikáról szóló fejtegetéseit a mai Wall Street Journal idézi.

hvg.hu hvg.hu



Ismét feketedik a gazdaság
 

Ismét feketedik a gazdaság

Nemcsak, hogy megállt az idén a gazdaság fehéredése, de a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás még gyorsabb is lehet a 2008-as javulási ütemnél, így az idén ebből többletbevétele nem származik a költségvetésnek, sőt a mérleg negatív is lehet - áll a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság negyedik jelentésében.

MTI MTI


Nyertesek és vesztesek – bajban a Suzuki, a Skoda, a Peugeot
 

Nyertesek és vesztesek – bajban a Suzuki, a Skoda, a Peugeot

Az autóipari piackutató Jato Dynamics legfrissebb sajtóközleménye szerint augusztusban a Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és Spanyolország alkotta nagy európai ötösfogat több autót adott el az idén augusztusban, mint tavaly ilyenkor. A magyar piac sereghajtó volt augusztusban.

Biró Csongor Biró Csongor

A BKV-nak nem lehetnek titkai a budapestiek előtt
 

A BKV-nak nem lehetnek titkai a budapestiek előtt

A BKV-nak nem lehetnek titkai a budapestiek előtt, ezért a cég átalakításánál a legfontosabb szempontok közé tartozik az átláthatóság megteremtése, a pazarlás megszüntetése és a fővárosiak bizalmának visszaszerzése – mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes csütörtökön a cég vezetőségével folytatott értekezlet előtt a BKV székházában.

MTI MTI


A Loki jól jár, de mi lesz az NB1 többi csapatával?
 

A Loki jól jár, de mi lesz az NB1 többi csapatával?

A brit Daily Mail azt kérdezi: vajon jó-e, ha a Debrecen, egy kis bajnokság nagyobb csapata hirtelen óriási bevételre tesz szert a BL-szereplés nyomán? Persze, jó, hiszen nagyobb eséllyel indul jövőre is a főtáblára jutásért. De mi lesz közben az NB1-gyel? Nem kéne nekik is kapniuk a Loki pénzéből?

hvg.hu hvg.hu

A kormány megszünteti a PPP-t
 

A kormány megszünteti a PPP-t

A kormány október 1-jével hatályon kívül helyezi az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés (public-private partnership - PPP) újszerű formáinak alkalmazásáról szóló, 2007. februárban hozott határozatot, az erről szóló döntés a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI MTI

Hatvanmillió eurós hitelt adunk Vietnamnak
 

Hatvanmillió eurós hitelt adunk Vietnamnak

Többek között egy hatvanmillió euró keretösszegű kötött segélyhitel-megállapodást ír alá pénteken Bajnai Gordon magyar és Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnök - számol be a Világgazdaság csütörtöki száma.

MTI MTI

Az OTP 5500-on, a Mol 16 ezer fölött is járt
 

Az OTP 5500-on, a Mol 16 ezer fölött is járt

Tovább száguldott az OTP és a Mol a kereskedés elején, az eladók azonban hamar megjelentek, és 5500 forinton illetve 16000 forint fölött megakasztották a vezető részvények szárnyalását.

ecoline.hu ecoline.hu

KSH: júliusban ismét esett az építőipari termelés
 

KSH: júliusban ismét esett az építőipari termelés

Az építőipari termelés a júniusi emelkedés után júliusban ismét esett: mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 5,1 százalékkal csökkent a 2008. júliusihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI MTI

Obama szigorúbb felügyeletet ígér a bankok felett
 

Obama szigorúbb felügyeletet ígér a bankok felett

Lépéseket ígér a bankok szigorúbb felügyelete érdekében és a nemzetközi egyeztetés szükségességét hangsúlyozza majd e téren Barack Obama amerikai elnök a Húszak vezetőinek közelgő pittsburghi találkozóján – közölte a Fehér Ház.

MTI MTI



Több mint félmilliárdos lopás egy miskolci pénzszállító cégnél
 

Több mint félmilliárdos lopás egy miskolci pénzszállító cégnél

Ötszáz millió forint fölött van az az összeg, amely „eltűnt” egy pénzszállítással foglalkozó cég miskolci telephelyéről – közölte a rendőrség. Értesülések szerint a pénz helyére téglákat pakoltak, és ez csak a szállítmány felbontása után, a fővárosban derült ki.

MTI MTI

Már nem Észak-Amerikában élnek a leggazdagabb emberek
 

Már nem Észak-Amerikában élnek a leggazdagabb emberek

Az utóbbi másfél év gazdasági és pénzügyi válsága átrajzolta a világ "gazdagsági térképét"; most már nem Észak-Amerikában, hanem Európában élnek a leggazdagabb emberek - állapította meg a bostoni BCG kutatócsoport.

MTI MTI