A bankok szerint versenyt torzít a GVH
 

A bankok szerint versenyt torzít a GVH

Szakértők szerint számos kisebb pénzintézet hagyhat fel a kártyakibocsátással, ha a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szeptember 22-i határozatában versenykorlátozónak ítéli majd a kártyás fizetések után a plasztikot kibocsátó bankoknak járó pénz felszámítását - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában.

MTI MTI


Komoly kockázatokat lát az ÁSZ elnöke a költségvetésben
 

Komoly kockázatokat lát az ÁSZ elnöke a költségvetésben

Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl. Beszélt arról is, jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Részvényeket adott el a Mol vezérigazgatója
 

Részvényeket adott el a Mol vezérigazgatója

Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója 18 ezer darab Mol részvényt értékesített 15.785 forintos átlagárfolyamon szeptember 17-én a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.

MTI MTI

Már megint nem lesz gáz? Az ukrán-orosz háborúban mi nagyon fázunk
 

Már megint nem lesz gáz? Az ukrán-orosz háborúban mi nagyon fázunk

Amikor tavaly télen az oroszok megelégelték, hogy Ukrajna nem fizet a neki átpumpált gázért, sőt, megcsapolja a távolabbi európai vidékekre küldött szállítmányokat, egyszerűen elzárta a csapokat a legnagyobb fagyok idején. A rémület sokak szívében azóta sem engedett fel, s a nemrégiben kiújult perlekedés a két nagy keleti ország között sok helyen bekapcsolta a vészvillogókat. Valóban riadóztatni kell, vagy ezt a telet könnyebben megússzuk? Utánanéztünk.

hvg.hu hvg.hu



SWIFT: jövőre újratárgyalják az EU-USA megállapodást
 

SWIFT: jövőre újratárgyalják az EU-USA megállapodást

Az EP-képviselők nyomására az EU Tanácsa elfogadta, hogy jövőre újratárgyalják az Egyesült Államokkal a banki adatok átadásáról szóló megállapodást. Ekkorra - a lisszaboni szerződés életbe lépése esetén - az Európai Parlament döntési jogkörrel rendelkezhet ezen a területen.

hvg.hu hvg.hu



Fényűző partit adott a bankár, kirúgták
 

Fényűző partit adott a bankár, kirúgták

Kirúgta egyik bankárját a Wells Fargo, Amerika negyedik legnagyobb pénzintézete, miután az alelnöki posztot betöltő nő a bank egyik dollármilliókat érő ingatlanját magáncélokra használta: partit adott barátainak - írta internetes oldalán a CNN.

hvg.hu hvg.hu

A NABI-nak kellene a magyar piac
 

A NABI-nak kellene a magyar piac

A magyar és az európai piac lehetne az új felvevő piac az autóbuszgyártó NABI Kft. számára, amely jelenleg amerikai városoknak szállít tömegközlekedési eszközöket - mondta el Baranyai Ferenc, a NABI ügyvezető igazgatója azon az ünnepségen, amelyen amerikai útjára indították a hétezredik autóbuszt.

MTI MTI

Digitális táblák: lefújták a tendert
 

Digitális táblák: lefújták a tendert

A digitális is magában foglaló oktatási informatikai eszközök szállítására szóló, 24,3 milliárd forintos tenderen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) érvénytelennek nyilvánította az IBM pályázatát - tudta meg a Népszabadság. Közben kiderült, a pályázat beadásának mai határidejéig a fő vetélytárs, a HP Magyarország nem adott be ajánlatot.

unknown unknown

Ismét bankárokat toboroznak a londoni Cityben
 

Ismét bankárokat toboroznak a londoni Cityben

Jelentősen emelkedik a meghirdetett új pénzügyi munkahelyek száma a londoni Cityben, ahol azonban még mindig sokkal kevesebb az új álláslehetőség, mint egy éve - áll az egyik vezető londoni pénzügyi munkapiac-figyelő cég csütörtöki elemzésében.

MTI MTI

Calyon Bank: a csehek és a lengyelek előtt is lehetne eurónk
 

Calyon Bank: a csehek és a lengyelek előtt is lehetne eurónk

Magyarországnak az idén és jövőre teljesítenie kell a tervezett államháztartási hiánycélokat, 2011-ben pedig 3 százalék alatti deficit kell ahhoz, hogy beléphessen az ERM-II rendszerbe - mondta Christopher Kwiecinski, a Calyon Bank régiós stratégiai elemzője.

MTI MTI


Csányi: a húsipar több történelmi szereplője a túlélésért küzd
 

Csányi: a húsipar több történelmi szereplője a túlélésért küzd

A magyar élelmiszeripar válságban van, csak a húsiparban, vagy már el is veszítette a harcot. Mindemellett fontos a magyar élelmiszeripar hisz őrzi azt az ízvilágot, amely évtizedeken keresztül jellemezte Magyarországot - mondta Csányi Sándor a Pick Szeged Zrt. tulajdonosa Szegeden, a Coop-Rally indítására szervezett rendezvényen.

MTI MTI

A vártnál nagyobb lett az eurózóna külkereskedelmi többlete júliusban
 

A vártnál nagyobb lett az eurózóna külkereskedelmi többlete júliusban

Júliusban a vártál nagyobb, az előző havinak több mint duplája lett az eurózóna külkereskedelmi többlete. A kiigazítatlan adatok szerint az eurózóna 16 tagállamában a többlet 12,6 milliárd euró volt júliusban, míg egy évvel korábban 3,5 milliárdos hiányt mértek. Az elemzők 5,2 milliárd eurós többletet vártak.

MTI MTI

Demján cége Romániában terjeszkedik, de a válság lelassította
 

Demján cége Romániában terjeszkedik, de a válság lelassította

A TriGranit számára is nehézséget okoz, hogy a kiskereskedők a kelet-közép-európai térségben egyre kevésbé hajlandóak előre elkötelezni magukat az üzlethelyiség-bérlésekre a majdan megépülő, még csak tervek szintjén létező nagy bevásárlóközpontokban – idézte Török Árpádot, a TriGranit értékesítési főigazgatóját csütörtöki számában a Ziarul Financiar.

MTI MTI

Csökken a távhő ára Miskolcon
 

Csökken a távhő ára Miskolcon

Tizedével kevesebbet kell fizetni a távfűtésért Miskolcon október elsejétől, éves szinten 25-28 ezer forint maradhat meg a távfűtéses lakásban élő miskolciaknál – jelentette be Korózs András, a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. ügyvezetője.

MTI MTI