Több mint 4 millió hitelkártya adatait lopták el a szupermarketből
Engedély nélkül telepítet szoftverrel loptak el több mint négymillió hitelkártya-felhasználó adatait az amerikai Hannaford Bros. Co. szupermarketlánc számítógépeiről.
Engedély nélkül telepítet szoftverrel loptak el több mint négymillió hitelkártya-felhasználó adatait az amerikai Hannaford Bros. Co. szupermarketlánc számítógépeiről.
Szigorítja a menetjegyek ellenőrzését a MÁV-Start Zrt., így áprilisban a peronkapukkal ellátott pályaudvarokon az általános menetjegy- és bérlet-ellenőrzések mellett tételes ellenőrzésre is számíthatnak az utasok.
A forint jelentős gyengüléssel nyitott a budapesti bankközi kereskedelemben kedden, majd fordulatot vett és felvette a feltörekvő piaci devizák, konkrétan a török líra és a dél-afrikai rand által követett emelkedő pályát.
Kóka János, a Szabaddemokraták Szövetsége elnöke, volt gazdasági és közlekedési miniszter szerint sürgősen hozzá kell fogni az állami kiadások jelentős lefaragásához, mert csak így lehet elkezdeni az országban az adóterhek csökkentését, az adórendszer nagymértékű átalakítását.
Rekord szinten - alacsonyan - stabilizálódott a munkanélküliség az euróövezet országaiban februárban, a 27 uniós tagországban pedig csökkent januárhoz képest, mert a Németországban tapasztalt javulás ellensúlyozni tudta a munkanélküliek számának emelkedését Spanyolországban és Írországban.
Az eurózónában a feldolgozóipari tevékenység két és fél éves mélypontra süllyedt márciusban a termelés mérete alapján – derül ki a kedden közölt RBS/NTC által kezelt beszerzői menedzser index adataiból.
Magyarország a kisebbségi kormányzás felé tart, ám az SZDSZ döntése nyomán a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány valószínűleg nem tudja keresztülvinni az állami szektor "mélységesen népszerűtlen" átalakítását – áll a Financial Times keddi elemzésében.
Nyereményjátékon sorsolnak ki a rászorulóknak egészségbiztosításokat az Egyesült Államokban, Oregon államban.
Csehország államháztartásának hiánya a vártnál erősebben, a bruttó hazai termék 1,58 százalékára mérséklődött tavaly – jelentette be a prágai statisztikai hivatal kedden.
A Budapesti Értéktőzsde 2007. szeptemberében hozta nyilvánosságra új Felelős Társaságirányítási Ajánlásait, ami felváltja a 2004. februárjában kiadott szabályozást. Az Ajánlások értelmében a tőzsdén jegyzett magyarországi székhelyű, nyilvánosan működő társaságoknak 2008. április 29-ig már az új Ajánlások alapján kell nyilatkozniuk felelős társaságirányítási gyakorlatukról.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2007-ben a GDP 5,5 százalékát érte el és már negyedik negyedéve folyamatosan csökken - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
A belföldi politikai bizonytalanság kedden már kevésbé éreztetheti hatását a budapesti részvénypiacon - vélik az MTI által megkérdezett piaci elemzők.
A brit Tesco üzletlánc, amely Nagy-Britanniában harcban áll a világóriás amerikai Wal-Marttal, lefékezte a tengerentúlon korábban megkezdett ellentámadást - írja a Napi Gazdaság.
Kedden bármilyen irányban mozdulhat el a forint, amelynek mozgását nem a kedden közzéteendő adatok, hanem a politikai viharok határozzák meg - hivatkozik helyi kereskedők véleményére a DowJones hírügynökség.
Már elindult öt kontinensen át Pekingbe vezető útjára az olimpiai láng, de ünnepi hangulatnak egyelőre nyoma sincs az ötkarikás mozgalomban. A kedélyeket világszerte felborzolta a kínai hatóságok erőszakos tibeti fellépése, a női kézilabda kvalifikációs tornák körül kirobbant botrány, a doppinggyanús versenyeredmények sora, idehaza pedig, hogy az olimpiai felkészülésre beígért támogatásoknak eddig színét sem látta a Magyar Olimpiai Bizottság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 528,44 pontos csökkenéssel, 21.710,52 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,38 százalékos gyengülés.
További fél százalékpontig terjedő kamatemelést várnak a hétfőn bejelentett emelés után londoni felzárkózó piaci elemzők, de a hétfői kamatdöntés után elhangzott olyan vélemény is, hogy koalíciós szakítás esetén jóval nagyobb pénzügypolitikai szigorítás is elképzelhető.
Április elsejétől a cigarettánál a korábbi 13.965 forint helyett 14.460 forint lesz a jövedéki adó minimuma 1.000 szálanként - tájékoztatta az MTI-t Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke hétfőn.
Az amerikai pénzügyi szabályozó rendszer átfogó átalakítását jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminiszter.
Már 6,6 százalékos a szlovéniai infláció: februárban és januárban még 6,4 százalékos volt, márciusban februárhoz képest a fogyasztói árszínvonal 1,3 százalékkal emelkedett.