A koalíciós hírek hatására is csökkent a BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 528,44 pontos csökkenéssel, 21.710,52 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,38 százalékos gyengülés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 528,44 pontos csökkenéssel, 21.710,52 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,38 százalékos gyengülés.
További fél százalékpontig terjedő kamatemelést várnak a hétfőn bejelentett emelés után londoni felzárkózó piaci elemzők, de a hétfői kamatdöntés után elhangzott olyan vélemény is, hogy koalíciós szakítás esetén jóval nagyobb pénzügypolitikai szigorítás is elképzelhető.
Április elsejétől a cigarettánál a korábbi 13.965 forint helyett 14.460 forint lesz a jövedéki adó minimuma 1.000 szálanként - tájékoztatta az MTI-t Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke hétfőn.
Az amerikai pénzügyi szabályozó rendszer átfogó átalakítását jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminiszter.
Már 6,6 százalékos a szlovéniai infláció: februárban és januárban még 6,4 százalékos volt, márciusban februárhoz képest a fogyasztói árszínvonal 1,3 százalékkal emelkedett.
A német államadósság tavaly még a GDP 65 százalékát érte el, de 2006-hoz képest az ország adósság helyzete javult, hiszen akkor az adósság aránya még 67,6 százalékon állt. Az euróövezet tagállamai részére előírt 60 százalékos felső határtól ugyanakkor még mindig messze van, közölte a Bundesbank, emlékeztetve, hogy 2001 óta ezt a követelményt Németország még egyszer sem teljesítette.
Mérsékelt hatást gyakorolt a forint-árfolyam és az állampapír-hozamok alakulására az MNB vártnál nagyobb arányú hétfői kamatemelése.
A Monetáris Tanács ülésén az 50 bázispontos kamatemelés mellett, 25 bázispontos és kamattartási javaslat is elhangzott, a meggyőző többség az 50 bázispontos kamatemelésre szavazott – jelentette ki Simor András, az Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A holland jegybank közlése szerint több holland nyugdíjalap küzd tartalékhiánnyal, a pénzügyi piacok nyugtalansága és a részvényárak esése miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 8 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.
Az euróövezetben márciusban átlagosan 3,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly márciusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában hétfőn előzetes becslésként. Az elemzők 3,3 százalékot jósoltak.
Immár tíz hazai töltöállomáson érhető el az E85-ös hajtóanyag.
A nettó átlagbér több mint háromszorosára nőtt az utóbbi tíz évben Romániában, a következő öt évben azonban a növekedés mértéke mindössze másfélszeres lesz - olvasható a Bukarestben kiadott statisztikai adatokból és előrejelzésekből.
Az Ecostat 2008 első negyedévi konjunktúra indexe 91 százalék, tavaly a negyedik negyedévben 90,6, egy évvel korábban 82,9 százalék volt – közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet.
Az euróövezetben márciusban az átlag szintjén romlott a gazdasági bizakodás, az Európai Bizottság hétfőn megjelent felmérésében az átfogó hangulatmutató 99,6 pont volt a februári 100,2 pont után.
Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson hétfőn átfogó tervet jelent be arra, hogyan kellene áramvonalasítani és szigorítani azt a szabályozási zűrzavart, amely lehetővé tette az Egyesült Államokbeli jelzálogpiaci válság felduzzadását. Az ügy fontosságára tekintettel az amerikai kormányzat előre kiszivárogtatta a terv egyes részleteit.
Bár az első negyedév növekedése még nagyon szerény lesz, 2008-ban a belső és külső egyensúly tovább javul. Az infláció csak az év végén lassul számottevően. Ha addigra a világgazdaság stabilizálódik, a kamatok csökkennek, a forint erősödik – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
Az egészségügyi miniszter menesztésének híre jelentős forintgyengülést, hirtelen hozamemelkedést okozott; hétfőn fél tíz körül 259,70/75 forint volt az euró árfolyama a péntek délutáni 257,60/80 forint után.
A folyó fizetési mérleg hiánya 2007-ben 5,06 milliárd euró, a tavalyi negyedik negyedévben 1,113 milliárd euró volt - közölte a jegybank hétfőn az első becslés alapján.
Nehezebb napok elé néznek a svájcifrank-alapú hitellel rendelkező adósok: a frank bankközi kamata folyamatosan emelkedik, ráadásul a forinttal szemben is erősödik az alpesi ország fizetőeszköze - írta hétfői számában a Világgazdaság.