Az OMV a Mol-részvényeseket dolgozná meg
Wolfgang Rutterstorfer OMV-vezeto szerint ha a Mol-menedzsment nem győzhető meg, akkor a Mol részvényeseihez fordulnak, hiszen "ők tulajdonolják a társaságot", nekik kell határozniuk az egyesülésről.
Wolfgang Rutterstorfer OMV-vezeto szerint ha a Mol-menedzsment nem győzhető meg, akkor a Mol részvényeseihez fordulnak, hiszen "ők tulajdonolják a társaságot", nekik kell határozniuk az egyesülésről.
Míg ez év első felében összesen 69 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlant adtak át Budapesten és agglomerációban, addig az év második felében, ennek hétszerese, mintegy 438 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlan kerül a piacra. Ennek ellenére nincs hiány bérlőkben.
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. és a PetroHungaria Kft. közös üzemeltetési megállapodást írt alá Bajcsa gázmező művelésének fejlesztésére, a gáztermelés növelésére – közölte a Mol.
Magyarországon az alkoholmentes szomjoltó italok közül az ásványvíz kiskereskedelmi forgalma mennyiségben 18 százalékkal emelkedett, szénsavas üdítőitalból és gyümölcsléből viszont 1-1 százalékkal kevesebbet adtak el a boltokban 2006 augusztus-2007 július közt, az előző évhez képest – derül ki a Nielsen piackutató intézet felméréséből.
Az Egyesült Államok visszaadja Magyarországnak a Táncsics Mihály egykori börtönét is magába foglaló, a Budai Várban található épületet. Cserébe Magyarország átadja a budapesti amerikai nagykövetség melletti két épületet.
A közelmúltban nyilvánosságra hozott 2008-as adócsomag tervezete szerint nem jövőre, hanem 2009 januárjától vezetik be az ingatlanadót. A Deloitte szakértője szerint nincs olyan szakmai érv, amely indokolná a halasztást. Mi lehet az ok?
Mit kapunk, ha egymillió forintot fizetünk egy lakás négyzetméteréért? Megéri ez egyáltalán? Jó befektetés a luxusingatlan? Körülnéztünk a drága lakások piacán Budán és Pesten is.
Romániában 63 százalékkal 11,5 milliárd euróra növekedett január és július között a kereskedelmi mérleg hiánya az egy évvel korábbi helyzethez képest – közölte a nemzeti statisztikai hivatal. A deficit növekedésében az unióba történt belépés és a lej drágulása játszott közre.
Az OTP Bank 93 048 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 9063 forintos részvényenkénti átlagáron pénteken a Budapesti Értéktőzsdén – közölte a bank a tőzsde honlapján.
Meglepetésként érte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) illetékeseit, hogy a szolgálat másfél milliárd forintos hiányáért az auditorok kizárólag a rossz gazdálkodást emlegetik – nyilatkozta a hétfői Napi Gazdaságnak a szolgálat gazdasági főigazgató-helyettese.
Kedvezőtlen nemzetközi hangulatban stagnáló piac várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
A globális piacokon elmúlni látszik a félelem, bár figyelmeztető jelek továbbra is vannak. A forint ismét erősödött a vezető devizákkal szemben, a kötvénytulajdonosok pedig szép nyereséget realizálhattak az elmúlt napokban.
A világ leggazdagabb országaiban sincs pénz arra, hogy az induló nyugdíjak elérjék a nettó átlagkereset négyötödét. Magyarországon januártól az ilyen aránytalanságok miatt is szigorodik a nyugdíjszámítás.
Az orosz Lukoil olajcég a hétvégén stratégiai partnerségi megállapodást kötött a legnagyobb kínai energiacéggel, az állami China National Petroleum Corporationnel (CNPC).
A legnagyobb amerikai jelzálog-hitelező, a Countrywide Financial Corp. 10-12 ezres elbocsátást tervez a következő három hónapban, a gyengülő lakóingatlanpiaci-kereslet és a szigorodó hitelpiaci körülmények miatt. Ez a hitelező teljes alkalmazotti állományának mintegy húsz százaléka.
A megnyitón György Miklós, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a kiállítás családoknak szól, a tradíciók megőrzése mellett igyekeztek új elemekkel bővíteni a közönségvásárt. A szeptember 8-16. között nyitva tartó vásáron 15 ország 514 kiállítója mutatkozik be mintegy 20 ezer négyzetméteren.
Magyarország a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak 61 százalékát – 1.213 millió eurót – már lehívta, és ezzel a teljesítménnyel a vele együtt csatlakozott tagországok között a 3. helyen áll – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő felmérésének legutóbbi, a május-júliusi időszakra vonatkozó adatai szerint 14 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint egy évvel korábban, a regisztrációban viszont e hónapokban körülbelül 40 ezerrel nőtt az álláskeresők létszáma az egy évvel korábbihoz képest.
Bevásárlásnál az emberek többsége a megszokott üzletbe jár, de egyre több fogyasztót lehet vásárlást ösztönző akcióval befolyásolni - egyebek között ezt állapította meg az ACNielsen Piackutató Kft. legfrissebb felmérésében.
A nézők pulzusát az egekbe kergető, akciófilmekre emlékeztető televíziós reklám: gyönyörű, fiatal nő helikopterről ereszkedik egy autót szállító kamionra. Jóváhagyólag megvizsgálja a méretes csomagtartót és a széles hátsó ülést, mielőtt beugrana a kormány mögé és lehajtana az útra. „India gyors, széles karosszériájú autója” – hirdeti a felirat, miközben a fekete szépség elviharzik.