Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Vesztett az ÁPV: akár százmilliárdot is fizethet az állam

A Legfelsőbb Bíróság (LB) fenntartotta azt a korábbi döntést, amely az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t (ÁPV) egy hajdani állami cég tartozásaiért több mint 100 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezte. Ezzel további perek indulhatnak az ÁPV ellen.

Gazdaság

Ötmilliárdos üzemi veszteség a Malévnál

A Malév Rt. üzemi eredménye az idei első négy hónapban mínusz ötmilliárd forint volt, hasonlóan a tavalyi év azonos időszakához, de ez egymilliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél.

Gazdaság

Megkezdődött Kerék Csaba kihallgatása

A K and H ügyével összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének kihallgatása szerdán a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI) kezdődött meg.

Gazdaság

Veszélyben a régi budapesti zsidó negyed fejlesztése

Befulladhat a VII. kerületi életveszélyes házak felszámolása és a területről elmenekülhetnek az ingatlanbefektetők, mert a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elrendelte a volt zsidó negyed ideiglenes műemléki védelmét.

Gazdaság

Tízmilliós büntetés a Budapest Honvédnak

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága 10 millió forintos büntetést szabott ki a Budapest Honvédra, amelynek a budapesti ítélőtábla szerint további 29,4 millió forintot kell fizetnie Tornyi Barnabásnak, a klub egykori vezetőedzőjének.

Gazdaság

Megbukhatunk a maastrichti vizsgán

Jegybanki szakértők szerint kérdéses, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (ECOFIN) megelégszik-e a magyar konvergencia-programban megfogalmazott évi fél százalékos hiánycsökkentéssel. Elemzők szerint fennáll a veszélye, hogy egyik maastrichti kritériumot sem tudjuk majd teljesíteni.

Gazdaság

Kártérítésért perelhetik az IBM-et a holokauszt roma áldozatai

Zöld utat adott egy svájci bíróság annak a pernek, amelyet a roma áldozatok családtagjai szándékoznak indítani az amerikai IBM ellen azon a címen, hogy az amerikai vállalat termékei megkönnyítették a náci Németország által a II. világháború alatt végrehajtott népirtást.

Gazdaság

Európai parkolási körkép nyaralni indulóknak

A hazai bírság többszörösét is otthagyhatjuk, ha - a külföldi nyaralást gyakran rémálommá tévő parkolóhely-vadászat után - rossz helyen hagyjuk autónkat. Az alábbi listából kiderül: a legmagasabb bírságra az európai országok közül Írországban, Svájcban és Spanyolországban számíthatunk.

Gazdaság

Sínen az első magánvasút

Szentgotthárdnál lépte át a határt kedden az első hazai magánvasút, amely kizárólag árufuvarozással és vontatással foglalkozik.

Gazdaság

Az Elelctrolux megveszi az AEG márkát

Az AEG termékek magyarországi értékesítésének növekedésére számít az Electrolux Lehel Kft. belföldi értékesítési részlegének vezetője, Rohrböck András, miután az Electrolux csoport megvásárolta az AEG márka teljes körű használati jogát.

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

A címlapról ajánljuk