Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Lemondásra szólították fel azokat a vezető fideszes politikusokat, akik érintettek a Matolcsy-alapítvány kecskeméti ügyeiben
hvg360

Lemondásra szólították fel azokat a vezető fideszes politikusokat, akik érintettek a Matolcsy-alapítvány kecskeméti ügyeiben

Azonnali magyarázatra és lemondásra szólította fel a kecskeméti ellenzék a város fideszes vezetőit, miután a helyi egyetemnél mintegy 130 milliárd forint sorsa vált bizonytalanná az irányításuk alatt. A várost immár több mint 10 éve irányító polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságának tagja, Gaál József alpolgármester és az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor pedig az alapítvány kuratóriumának tagja.

Gazdaság

Új lehetőségek a vezeték nélküli interneten

A magyarországi internet-felhasználóknak a jelenlegi 2,4 gigaherzes frekvenciánál lényegesen szélesebb sáv és nagyobb teljesítmény áll majd rendelkezésére 2005. január 1-jétől egy Genfben aláírt megállapodás alapján. A Nemzetközi Távközlési Egyesület Rádió-távközlési Világértekezletének záró okiratát a magyar kormány nevében Pataki Dániel, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára írta alá július 4-én.

Gazdaság

Orbán szerint gazdasági válság felé sodródik az ország

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint a jelenlegi kormány politikája miatt Magyarország gazdasági válságba sodródhat. Lendvai Ildikó szerint az ország akkor sodródna válságba, ha a kormány a Fidesz valamennyi javaslatát szó nélkül elfogadná.

Gazdaság

A fuvarozócégek 35 milliárdot kapnak

A következő két és fél év alatt 35 milliárd forintot fordít a költségvetés a kis- és középvállalkozások, köztük a fuvarozók informatikai fejlesztésére. Az informatikai tárca vezetője szerint az autópályák informatikai fejlesztése révén csökkenhetnének a pályahasználati díjak is.

Gazdaság

Medgyessy szerint a költségvetés "biztonságban van"

Elsősorban gazdasági kérdésekről beszélt Medgyessy Péter a szekszárdi Szent László híd avatásán pénteken. A miniszterelnök értékelte a költségvetés helyzetét, illetve elmondta, hogy a magyar vállalkozások megerősítése érdekében döntött a kormány a négylépcsős Európa Terv "teljessé tétele" mellett.

Gazdaság

A vártnál jóval magasabb az államháztartás hiánya; gyengül a forint pénteken is

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya június végéig 601,1 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,2 %‑át teszi ki. Az államháztartás bevételei június végéig az előirányzat 48,1 %‑ára teljesültek, a jóváhagyott kiadásokból 50,5 % került elköltésre. A vártnál nagyobb féléves költségvetési hiány nyilvánosságra kerülése után a forint gyengült a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Erősödött a forint, szinten maradtak a kamatok

Az eurót csütörtökön fél négykor 263,30/60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, majdnem azonos árfolyamon a szerdai 263,55/70 forintos kurzussal. Ez 6,70 százalékos forint pozíciót jelent a sáv erős oldalán, 7 bázisponttal jobbat az előző délutáninál.

Gazdaság

Gyengült a forint, nincs rövid távú kormányzati árfolyamcél

A bankközi devizapiacon csütörtökön az eurót nyitáskor 263,30/60 forinton jegyezték, majd fél óra múltán 264,20/40 forintra emelkedett a közös valuta jegyzése. László Csaba pénzügyminiszter szerint a kormánynak, a nemrégi piaci felfordulás ellenére nincs árfolyamcélja rövid távra.

Gazdaság

Erősödött a forint, csökkentek a kamatok

Az eurót szerdán fél négykor 263,55/70 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, mintegy 0,80 forinttal gyengébben a kedd délutáni 264,30/70 forintos árfolyamnál. Ez 6,63 százalékos forint pozíciót jelent a sáv erős oldalán, 28 bázisponttal erősebbet az előző délutáninál.

Gazdaság

Vasárnapi nyitva tartás: szabad szappanozni?

Szlovén szakszervezetek aláírásgyűjtést kezdeményeztek annak kiharcolása érdekében, hogy a vasárnapi munka betiltásáról népszavazás útján döntsenek az országban. Próbálkozások Magyarországon is történtek a hétvégi nyitva tartás visszaszorítására, a már meglévő piaci gyakorlat törvénybe foglalásán kívül azonban újat e kezdeményezések nem hoztak. A gyermekverset idézve - "szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni" - elérhető-e, hogy minden család számára szabad legyen a vasárnap? Vagy netán nagyobb segítség a családoknak a vasárnapi munkával megszerezhető pluszjövedelem?

Gazdaság

Gyógyszerár-liberalizációt javasol az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a gyógyszerárak szabadabbá tételéről fogadott el javaslatot, melynek értelmében a gyógyszergyártó cégek szabadon határoznák meg áraikat. Ez felváltaná a jelenlegi gyakorlatot, amelyben a gyógyszereladás tilos mindaddig, amíg a tagállamok kormányai saját országaikban nem rögzítik a gyógyszerárakat.

Gazdaság

Tovább erősödött a forint

Egy euró 263,50 forint volt szerdán reggel a bankközi pénzpiac nyitásakor, az árfolyam azonban 262,50 forintig is erősödött délelőtt 10 óráig.

Gazdaság

Orosz milliárdos kezén a Chelsea FC többsége

Orosz milliárdos üzletember vette meg az angol Premier Liga egyik élvonalbeli futballklubjának, a londoni Chelsea FC-nek a többségét. A brit üzleti és sportköröket váratlanul érő bejelentés szerint Roman Abramovics részvényenként 35 pennyt - összesen nem egészen 30 millió fontot - fizet a teljesen készpénzes ügylet keretében a sportklubot birtokló Chelsea Village cég részvényeinek éppen több mint a feléért.

Gazdaság

Erősödött a forint

A magyar és külföldi bankok kisösszegű forintvásárlásával indult a keddi kereskedés, aminek hatására a magyar valuta helyzete 7,03 százalékig javult a hétfői 5,46 százalékról az intervenciós sáv erős oldalán. Kedden fél négykor 264,30/70 forinton jegyezték az eurót, 2,30 forinttal gyengébben a hétfő délutáni 266,60/70 forintos árfolyamnál.

Gazdaság

Csődeljárás indult a Grundig ellen

Csődeljárás indult kedden a szórakoztatói elektronikai termékek világhírű gyártója, a nürnbergi Grundig cég ellen. A bíróság döntése nyomán megnyílt az út a konszern feldarabolása, s az életképes szegmensek eladása előtt.

Gazdaság

Nőtt a magyar háztartások pénzügyi vagyona

A háztartások nettó pénzügyi vagyona az első negyedév végére 98,1 milliárd forinttal, 10.433,3 milliárd forintra emelkedett a múlt év végéhez képest. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölt adatai szerint az első negyedévben a háztartások követelései 293,4 milliárd forinttal, míg adósságuk 195,3 milliárd forinttal emelkedett.

Gazdaság

Megszűnik a 0660: leállították a Westel 450-et

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Westel Rádiótelefon Kft. megállapodást kötött a társaság koncessziós szerződésének megszüntetéséről - - közölte a minisztérium. Ennek értelmében június 30-án a 0660-as behívószámon elérhető hálózat szolgáltatása megszűnik.

Gazdaság

Redneck hadművelet

Az idegenforgalmi bevételek az idén csökkentek, s egylőre nincs jelen annak, hogy a kínai látogatók - akiket kormányuk is erre bíztat - tömegesen tennék tiszteletüket Magyarországon. Egyes külföldi tudorok szerint a magyar kormánynak nem is kellene az ország marketingjére Kínában sokat költeni, viszont ideje lenne beindítanunk az amerikai hazafias turizmust, végtére is szövetségesek voltunk az Irak elleni háborúban. Ön szerint valóban ez volna a kiút?

Ittas vezetés miatt elvették egy férfi jogosítványát, dühében felgyújtotta a párja kocsiját

Ittas vezetés miatt elvették egy férfi jogosítványát, dühében felgyújtotta a párja kocsiját

Megvan Hamilton első sikere a Ferrarinál

Megvan Hamilton első sikere a Ferrarinál

“Tévedtem” – így mondott le 16 évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki posztról

“Tévedtem” – így mondott le 16 évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki posztról

Kicselezte a DK Orbánékat, a Tisza nem indul, így Varju László győzelme várható az újpesti időközin

Kicselezte a DK Orbánékat, a Tisza nem indul, így Varju László győzelme várható az újpesti időközin

Példátlan megoldásokkal, az alapvető emberi jogok megsértésével élesíti új fegyverét a Fidesz

Példátlan megoldásokkal, az alapvető emberi jogok megsértésével élesíti új fegyverét a Fidesz

Így duruzsol a Dodge elektromos izomautója – videó

Így duruzsol a Dodge elektromos izomautója – videó

CIA: Nem kerítették be az ukrán csapatokat Kurszknál

CIA: Nem kerítették be az ukrán csapatokat Kurszknál

Nyárra elkészül a Budapest és Eszék közötti utolsó autópályaszakasz is

Nyárra elkészül a Budapest és Eszék közötti utolsó autópályaszakasz is

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

A címlapról ajánljuk