Lauder tulajdonába került a horvát Nova TV
Az amerikai milliárdos Ronald Lauder médiavállalkozása 29,5 millió dollárért megvásárolta az első horvát magán tévécsatornát.
Az amerikai milliárdos Ronald Lauder médiavállalkozása 29,5 millió dollárért megvásárolta az első horvát magán tévécsatornát.
unknown
A legnagyobb orosz magánbank csütörtökön tíz százalékos illetéket kezdett szedni azoktól az ügyfeleitől, akik a határidő lejárta előtt veszik ki tartós betéteiket. A hatóságok csillapítani igyekeztek a bizalmi válságot.
unknown
Igazságtalan, hogy az államilag finanszírozott, illetve a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók ugyanolyan összegű hitelre jogosultak - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter.
unknown
Támogatást kaphat a parlamentben ősszel az árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetése, az MSZP mellett ugyanis a Fidesz is megszavazna egy erre vonatkozó javaslatot. Az adó mértéke 25 százalékos lehet.
unknown
A szlovák jegybank csütörtökön többször is euróvásárlással igyekezett megakadályozni a nemzeti valuta további erősödését.
unknown
A Mol Rt. a Földgáztároló Rt., a Földgázszállító Rt., és a Földgázellátó Rt. esetében az esetleges értékesítést, vagy partnerbevonást vizsgálja.
unknown
Szanyit Medgyessy Péter miniszterelnök menesztette vidékpolitikai kormánymegbízotti tisztségéből, de a szocialista politikus államtitkári posztját a kormányfő döntése nem érinti.
unknown
A Telia Mobile Denmark és az Orange Denmark egyesítésével a finn-svéd cég a dán piacon megduplázza mobiltelefonos ügyfelei számát.
unknown
Gazdasági és erkölcsi hibának tartaná az árfolyamnyereség-adó újbóli visszaállítását Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Rt. nemrégiben megválasztott új elnöke.
unknown
Az Újpest és Budakalász közötti M0-ás északi híd építéséhez szükséges engedélyeket az érintett Budakalász, Szigetmonostor és Budapest III. kerületének kell még megadnia.
unknown
Aki nincs rajta a negatív adóslistán, azt pozitív adósnak kell tekinteni - mondta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.
unknown
Tartja tegnapi rekordközeli értékét az euróval szemben a szlovák korona, és nem kizárt további erősödése sem.
unknown
A becsült érték csaknem hatszorosáért talált új gazdára szerdán este Londonban Johannes Vermeer egy festménye.
unknown
Vádat emeltek szerdán Kenneth Lay, a két és fél éve csődbe ment energia-nagykereskedelmi vállalat, az Enron alapítója és volt elnök-vezérigazgatója ellen. A cég csődjét a vállalati eredmények manipulálása okozta, Lay azóta is ártatlanságát hangoztatja az ügyben.
unknown
Ha a fejlett piacokon alacsonyak a kamatok, olcsóbbá válik az adósságszolgálat, a befektetők pedig öntik a pénzt a feltörekvő piacokra. Ha azonban a fejlett országok kamatot emelnek, olcsó pénz hiányában a gyenge gazdaságú országokban – például hazánkban - felmerül a valutaválság rémképe.
unknown
Július elsejétől akár 10 milliós hitel is felvehető Széchenyi-kártyára – jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő.
unknown
Az orosz végrehajtók szerdán beindították a kényszereljárást, hogy érvényt szerezzenek a Jukosz olajcéget 3,4 milliárd dolláros adóhátralék megfizetésére kötelező bírói döntésnek.
unknown
Egyik napról a másikra kúsznak felfelé a húsárak. Szakértők szerint csak nagyobb mennyiségű importhús állíthatná meg ezt a folyamatot. Az árhullámért elsősorban az élőállat felvásárlási ára és az energiaköltségek hazai drágulása a felelős.
unknown
A 9,6 millió eurós hiány mellett az amerikai papokat is érintő szex botrányok miatt az Egyesült Államokból származó bevételei is jelentősen csökkenhetnek a Szentszéknek.
unknown
A vártnál kissé kedvezőbben alakult az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - egyenlege az első hat hónapban. A hiány 1040,2 milliárd forint lett, míg a prognózis 1045 milliárd forintos deficittel számolt. Így a hat havi hiány pénzforgalmi szemléletben a GDP 5,1 százaléka.
unknown