Édász, Dédász, Titász – az E.ON-nak várni kell
Az Édász, Dédász, Titász igazgatóságai hatályon kívül helyezték a vételi ajánlatot tevő E.ON Hungária Rt. javára fel nem ajánlott részvények érvénytelenítéséről szóló határozatot.
Az Édász, Dédász, Titász igazgatóságai hatályon kívül helyezték a vételi ajánlatot tevő E.ON Hungária Rt. javára fel nem ajánlott részvények érvénytelenítéséről szóló határozatot.
unknown
A büdzsé többlete az idei első félévben 244,6 milliárd rubelre (8,42 milliárd dollár), a hazai össztermék 3,4 százalékára nőtt.
unknown
Az amerikai ChevronTexaco azt fontolgatja, hogy 5-10 milliárd dollárt fektet az orosz kőolajiparba - tette közzé hétfőn Moszkvában az orosz energiaügyi minisztérium.
unknown
Kína az idei első öt hónapban több mint 51 millió készüléket exportált, közel 58 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban.
unknown
A Portugáliában tegnap befejeződött labdarúgó EB hatására felszöktek a görög csapat hivatalos támogatója, az Adidas-Salomon labdarúgással kapcsolatos termékeinek eladásai, a frankfurti értéktőzsdén pedig emelkedett a sportszergyártó óriás részvényeinek árfolyama.
unknown
A Fiat rossz piaci körülményekre hivatkozva döntött úgy, hogy bizonytalan ideig nem viszi tőzsdére sportkocsigyártó leánycégét.
unknown
Várhatóan ezentúl nem alkalmazzák a nagyobb deficitre "vetemedő" országok (immár a tagállamok több mint fele) esetében a figyelmeztetést, illetve a tényleges büntetést.
unknown
A legnagyobb lengyel bank, a PKO Bank Polski tőzsdei kibocsátása rendben halad, de a PKN Orlen olajtársaság állami maradékának eladásával meg kell várni, amíg megszületik az állam stratégiai gazdasági érdekeinek védelméről szóló törvény.
unknown
A Mol-nak 3-6 milliárd forint közötti költségnövekedést okozhat a Jukosz várható leállása – írja a portfolio.hu.
unknown
Minőségigazoló bizonyítványt tervez kiadni a hivatalos szerződésekkel, szabályosan és eredményesen működő bordélyházaknak a holland kormány.
unknown
Megjött a magyarázat, miért emelkedett az utóbbi időben 16 százalékot a Fotex papírok ára. Az F-O Optika Fotó Kft., a Fotex Rt. több magyarországi optikai üzleteit működtető leányvállalata megvásárolta a Carrefour SA cseh és lengyel leányvállalatainak optikai üzleteit – írja a portfolio.hu.
unknown
A héten először fog nyilvánosan kötvényt kibocsátani Luxemburgban az FHB. A kibocsátás euró alapú - írja a Napi gazdaság.
unknown
Szabotőrök szombaton és vasárnap is támadták a vezetékeket. A szabotázsok miatt felére csökkent az iraki olajexport.
unknown
A csőd szélén álló Jukosz orosz olajcég hétfőn elismerte, hogy a vállalatnak egymilliárd dollárt hitelező Socité Generale és a Citigroup nemfizetőnek tartja. Egy másik hitel fejében pedig az orosz állam szeretné visszaállamosítani Hodorkovszkij részvénypakettjét.
unknown
A kormányzat által kitűzött államháztartási deficitcél – szükség esetén további takarékossági intézkedésekkel – elérhetőnek látszik – áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
unknown
Már az első napon szenzációs startot vett Észak-Amerikában a Pókember-2 (Spider-Man 2): 40,5 millió dollár (33,2 millió euró) bevételt hozott Sam Raimi filmje. Ez minden idők legjobb eredménye egy szerdai premier napon - jelentették a Sony Pictures filmstúdióiból.
unknown
Oroszország nyersolaj- és földgáztermelése 10 százalékkal nőtt az idei év első felében az egy évvel korábbihoz képest – tette közzé az orosz energiaügyi minisztérium.
unknown
A Budapesti Árutőzsde Rt. (BÁT) rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok hivatalosan is visszavonták a BÁT és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) integrációjáról hozott korábbi határozatot.
unknown
"Drámaian" növelniük kell beruházási kiadásaikat az új EU-tagállamok térségi hatóságainak, ha teljesen ki akarják használni a felkínált uniós támogatásokat – állítja a Fitch Ratings.
unknown
A CEZ AS cseh áramszolgáltató vállalat pénteken megerősítette részvételi szándékát a két román áramszolgáltató privatizációs pályázatán.
unknown