Vajon meddig tudnak ellenállni a bírók a hatalom nyomásának?
A hatalomhoz lojális vezetők térnyerése egyre inkább érezteti hatását az igazságszolgáltatásban.
A hatalomhoz lojális vezetők térnyerése egyre inkább érezteti hatását az igazságszolgáltatásban.
Tízévente van lehetőség az USA-ban az új népszámlálási adatok alapján kiigazítani a választókörzetek méretét. Abban a demokraták és a republikánusok is jeleskednek, hogy a nekik kedvező módon pakolgassák ide-oda a szavazókat.
Az érzelmeket különféle módokon, például a tempó vagy a dinamika helyes alkalmazásával kódolhatják dallamaikba a zeneszerzők. A zenehallgatók képesek dekódolni a közvetített érzelmeket, és ezeket többnyire pontosan azonosítják.
A tavalyi Berlinalén mutatták be és most idehaza is látható Dominik Graf Fabian - A vég kezdete című filmje, melynek alapja Erich Kästner egyik, 1933-ban "elfajzott irodalomként" megbélyegzett könyve.
Mészáros Lőrinc, Jellinek Dániel vagy Rogán Antal környezete is jól járhat a felszámolók kiválasztásával. Az eljárás tisztaságát részben már egy bírósági ítélet is megkérdőjelezte.
Az Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB alapkezelőjének befektetésével erősödik a Mynds.ai, amely a hangalapú keresési és vezérlési piac fontos szereplőjévé akar válni.
A fiatal csimpánzok nem tudnak ösztönösen szerszámot használni, például ha ez a szerszám egy kő, az előttük álló kihívás pedig egy kókuszdió feltörése. Egyes guineai csimpánzcsoportok ifjú tagjai mégis képesek erre.
Az első – antikváriumban sem fellelhető – kiadás után 130 évvel újra közkinccsé vált Gerő Ödön: Az én fővárosom című, mai szemmel is élvezetes városkönyve.
A politikát a Putyin-rezsim elvárásaihoz igazodva mellőzné, ám világhírű kortárs művészeket mutatna be új moszkvai múzeumában Leonyid Mihelszon orosz iparmágnás.
Az Amélie csodálatos életét is rendező Jean-Pierre Jeunet új filmje, a Bigbug – jelentése akár lehetne Bogaracskám is – a nem távoli jövőben játszódik, amikor a fejlesztők kicsit túltolták a mesterséges intelligenciát, és a robotokban keveredik az inas és a Mindenható munkaköre.
A helyi sajtó szerint Izraelben is jogtalanul használták a hazai készítésű Pegasus kémprogramot, de a rendőrség mást állít.
A nyugati hatalmak – élükön Anglia – hiszékenysége, érdektelensége, rossz helyzetértékelése és a hatalmas vérveszteséggel lezárult első világháború után egy újabb elkerülésének a vágya mind ahhoz vezetett, hogy Hitler minden határt átlépjen – átvitt értelemben és a valóságban is.
Az új szakképző programokban sztárvállalkozók és neves márkák képviselői is fantáziát látnak.
Nehéz elnémítani az összeesküvők vagy az ellenzékiek hangját az interneten, de nem lehetetlen.
Éppen 700 évvel az Isteni színjáték megszületése (és a költő, Dante Alighieri halála) után állította színpadra tavaly novemberben a Katona József Színház a pokoljárást.
Sokan támadják a PCR-teszteket, a valóság azonban az, hogy ez egy nagyon megbízható, évtizedek óta alkalmazott eljárás. Ha van a modern molekuláris biológiának igazi csúcsteljesítménye, akkor az a PCR. – mondja Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezető igazgatója.
Pártállástól függetlenül sorozatosan törvénytelenül tettek zsebre tiszteletdíjat a polgármesterek különböző cégtisztségeik után, mert a tilalmat fű alatt, egy salátatörvénybe rejtve fogadta el a parlament. A településvezetők meg is bukhatnak emiatt, muníciót adva ellenfeleiknek a választások előtt.
A műfaj egyik lengyelországi alapító atyja a múlt héten hunyt el, 82 éves korában.
Harmadszori nekifutásra lett a német kereszténydemokrata CDU elnöke Friedrich Merz, akit 2002-ben Angela Merkel állított félre a párt élére vezető úton. Segített, hogy mostanra elfogytak az ellenjelöltek.
A szemetet kihordták, a szkennelés alig megy az Országos Széchényi Könyvtár már két éve elkészült digitalizációs központjában, amelyet nagy csinnadrattával azért csak most adtak át, mert a babérokat Demeter Szilárd miniszteri biztos akarta learatni.
Amióta botrány kerekedett abból, hogy mellszobrot készített Kósa Lajosról, Gerhes Gábor nemigen hisz az aktuálpolitikai művészetben, kérészéletűnek gondolja. A Kiscelli Múzeumban látható Atlas című óriási installációja a közösségi médiában terjesztett elképesztő eszmékkel is játszik, komolyan is veszi azokat, meg nem is. HVG-portré.
Az amerikai jobboldal vezetőket és új modelleket keres, ebbe a képbe illik a magyar miniszterelnök, aki csupa olyan dolgot tett Magyarországon, amit a republikánusok szeretnének az USA-ban.
Bár az egyik főszerepet alakító Armie Hammer karrierje szexuális erőszak vádja miatt véget ért, Kenneth Branagh Agatha Christie-adaptációját, a Halál a Nílusont mégis bemutatják a mozik.
A háborús konfliktussal szembenéző Ukrajnában egyre többen gondolják úgy, hogy a Szovjetunió szétesésével súlyos hiba volt lemondani az ország területén lévő szovjet atomarzenálról.
2007-ben született az a kormányrendelet, amely rendet vágni hivatott a települések határában nemzetiségi nyelven kihelyezhető helységnévtáblák dzsungelében. A rendez(őd)és azonban szűk másfél évtizede is csak várat magára.
Ha nem is katonai, de biztonsági szakember lett az új ügyvezetője annak az állami vállalatnak, amelybe két éve egy komplett osztrák hadiipari vállalatot vásárolt és pakolt be az Orbán-kormány.
Nem könnyű az élete annak, aki nehezen mozog, főleg ha stigmatizáljuk a segítésükre hivatott eszközt. Ezen segítene egy német vállalkozó, akinek a kora miatt hitelt sem akartak adni a bankok.
Akit észrevesznek, annak a drónok, robotok, műholdak a korábbi egy óra helyett mindössze tíz percet hagynak a menekülésre.
Fajsúlyos esszé Rab László vékony könyve, A pokol tornácán. Alcíme: Kun páter útja az akasztófáig.
Két éven belül piacra akar lépni termékével az az izraeli startup, amely azt ígéri: technológiája egy egyszerű vérvétel után azonosítja az embrióban az esetleges genetikai rendellenességeket.
Egyre többen vannak, akik tünetmentesen vészelik át a fertőzést, így nem kezelik őket időben, ezért náluk nagyobb eséllyel alakulhat ki hosszú ideig tartó poszt-Covid-szindróma, amelynek leggyakoribb tünete a fejfájás, a feledékenység, a tompa, nehézkes gondolkodás – azaz a „Covid-köd”.
Orbán Viktor igazi kaméleon, ezer arcát mutatta a csaknem 35 éves politikai pályája alatt, amit ötrészes dokumentumfilmben dolgoztunk fel. Az első rész már látható, de most felvillantunk még néhány nevet a sorozatban még megszólalók közül.
Hamarabb megérkezik a pizza, ha egyszerre zajlik a sütés és a kiszállítás. Erre jutott a SpaceX három volt mérnöke.
Az évtized második felére a honvédség komoly elrettentő erőt képvisel majd bármelyik potenciális ellenfél ellen, illetve a NATO egyik komoly hadserege lesz – állítja Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője.
Az egyik oldalon a szakmailag felkészületlen, politikailag mélyen elkötelezett Novák Katalin. A másikon a késlekedő ellenzék, amely egyebek közt nem használta ki az államfő jelölése nyújtotta kampány lehetőségeit, s melyben a Jobbik lett a királycsináló. Ezt nevezik köztársaságielnök-választásnak Magyarországon. Mindkét oldal azt hozza, ami a lényege. Vélemény.
A szuperbank végső tulajdonosait magántőkealapok rejtik, de Mészáros Lőrincet nem lehet nem észrevenni a háttérben.
A Magyarországon élő autóversenyző, Hanóch Nísszání cégcsoportja Miss Balaton szépségkirálynő-választásra is készül.
Szubjektív lapajánló.