Volt mesehős, kis Petőfi, táltos és sámán. Politikai innovátor és politikai kalandor. Az elmúlt évtizedek legtehetségesebb és legkártékonyabb politikusa. Tömegek rajonganak érte és tömegek gyűlölik, de senkit nem hagy hidegen. De vajon melyik, milyen Orbán Viktor igazi arca? Az elmúlt hónapokban olyan embereket kerestünk meg, akik hosszabb-rövidebb ideig szoros személyes kapcsolatban álltak a Fidesz alapítójával és – másfél évet leszámítva – örökös elnökével. Arra kértük őket, meséljék el, milyennek látták barátként, tanárként, párttársként, klubtagként, kollégaként vagy főnökként. Ezek a beszélgetések adják a gerincét annak az ötrészes dokumentumfilmnek, amit hetente láthatnak a hvg360-on, és amelyben reményeink szerint választ kaphatunk a sorozat címében feltett kérdésre: Kicsoda Orbán Viktor?

A Győző nevű apa legidősebb gyermekeként született, a harci retorikát mára a védjegyévé fejlesztő Orbán Viktor a sorkatonaság alatt jött rá, hogy a Kádár-rendszerben az volt a honvédség legfőbb célja, hogy megtörje az embereket. Erre Fodor Gábor emlékezett interjúnkban, akivel 1981–1982-ben Zalaegerszegen voltak katonák, és az lebegett a fejük felett, hogy bevetésre kell menniük Lengyelországba az ellenzéki Szolidaritás mozgalom ellen. „Volt híre a Viktornak, hogy vagány, belevaló, dobbantott a laktanyából, és nem is sikerült elkapni” – meséli Fodor, akivel később joghallgatóként barátok és a Bibó István Szakkollégiumban szobatársak lettek.

A szakkollégiumi időkből minden beszélgetőtársunk rendkívül jó képességű, gyors eszű, tanulékony, magával ragadó fiúként emlékezett Orbánra, aki jópofa, nyílt és kifejezetten jó humorú volt. A legtöbben a vademberségét is cáfolták, mint ami az időnként törő-zúzó zseniként emlegetett Simicska Lajos miatt ragadt rá a kollégiumban gyorsan hangadóvá vált brancsra. Orbán akkor mindenre csodálattal tekintett, amit most megvet, üldöz, tönkretesz. Tudományos pályára, egyetemi tanárnak, kutatónak készült, be akart kerülni az értelmiségi elitbe. A Soros Alapítvány ösztöndíjára pályázott, a civil szervezeteket tanulmányozta, szakdolgozatát a lengyel Szolidaritásról írta, amihez még lengyelül is elkezdett tanulni. De már akkor nagyon élesen megmutatkozott egy olyan tulajdonsága, amit egykori tanára, Kéri László úgy fogalmazott meg, hogy azonnal bekéredzkedik a színpadra, de középre, mert nem bírja elviselni, ha nincs a centrumban. Fodor verziójában olyan figura volt, aki egy közösség vezetésére termett. Imádta a konfliktusokat, élére állította a kérdéseket, és gyorsan döntött. De nem mindenben. „Akkoriban Viktor kifejezetten tépelődő fázisban volt, szeretett tanulni, de még a focistakarrier is foglalkoztatta” – meséli egykori mentora, Miszlivetz Ferenc, aki már akkor azt a tanácsot adta neki, hogy „neked most más szinten kell focizni”.

Bár Kéri László már a Bibóban kifakadt a mindig felszólító módban beszélő Orbánra, mondván, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer miniszterelnök legyen, az „országos szintű foci” ideje csak a Fidesz megalapítása után, Nagy Imre 1989-es újratemetésekor jött el számára. Orbán orosz csapatok kivonását követelő beszédére legtöbb interjúalanyunk revelációként, meghatározó élményként emlékezett, csak később tudták meg, hogy megállapodás volt a kegyeleti aktus Orbán által megszegett aktuálpolitika-mentessége. Kuncze Gábor későbbi SZDSZ-es politikus erről azt mondta, hogy Orbán már akkor megkereste azt a rést a pajzson, amin ha átmegy, egyedül lesz, és ezt a módszert azóta is alkalmazza.

Orbán az első szabadon választott parlamentben is gyorsan politikai celeb lett. A Fideszben szállóigévé vált a „verbálisan áthidaljuk”, amivel minden helyzetből kivágta magát. Kuncze szerint még a folyosóról is bementek a felszólalásaira: „A Fidesz is liberális párt volt, Orbán az SZDSZ által is képviselt véleményt mondta el határozottabban, keményebben, tömörebben.” A kormányzó MDF akkori tagjait viszont megrázta és felháborította az a hangnem, amit Orbán használt a koalíciós pártokkal és Antall József miniszterelnökkel szemben. Nyilatkozóink szerint Antall mindig megnyugtatta őket és védte Orbánt, mondván: ha fiatal ellenzékiként nem így viselkedne, azt hinné, hogy beteg. Ugyanakkor mindegyikük cáfolja azt a városi legendát, hogy Antall Orbánra bízta volna az országot – ez szerintük a lehető legtávolabb állt Antall demokráciafelfogásától. Az más kérdés, hogy Antall halála és a jobboldali pártok meggyengülése után Orbán nyomban meglátta azt a politikai űrt, ahova fehér lovon bevonulhat, és ez találkozott az elárvult jobboldal vezérkeresésével. Mindez az SZDSZ-től való eltávolodással, ellenségeskedéssel és intrikákkal párosult, ami a Fodor-féle liberális szárny távozásához vezetett a Fideszből.

Bár Bozóki András politológus, egykori Fidesz-tag szerint minden ellenkező híresztelés dacára a budapesti liberális értelmiség a rendszerváltás környékén a tenyerén hordozta Orbánt, az MSZP–SZDSZ-koalíció 1994-es létrejötte után a konzervatív értelmiség és különféle szervezetei vették pártfogásba, és igyekeztek elhomályosítani a radikális, liberális, egyebek közt a „térdre, csuhások!” beszólással azonosított politikus képét. Az új szövetségesek megnyerése érdekében Orbán egyre többször ütött meg gyűlöletkeltésre alkalmas radikális hangot, amit néha kételkedés, néha vastaps fogadott. Több interjúalanyunk is elismerte, hogy hitelesnek, de legalábbis hasznosnak tartotta az átalakulást. Jeszenszky Géza úgy gondolta, csak egy ilyen plebejus alkatú személy alkalmas Horn Gyula legyőzésére. Pálinkás József a kívánatosnál populistábbnak látta ugyan, de úgy gondolta, a Professzorok Batthyány Körében kidolgozott polgári Magyarország ideáját Orbán lehet képes átvinni a politikába, és győzelemre vezetni ezt a politikai oldalt. Bod Péter Ákos viszont utólag úgy gondolja, a fideszesekkel megjöttek a jobboldalra a magyar politika új kisgazdái.

Az új arculat építésének logikus mellékterméke volt a keresztény fordulat. Orbán első két gyerekét még Iványi Gábor keresztelte meg a kilencvenes évek közepén. A keresztelő után Iványinál ebédeltek, ahol volt egy amerikai vendég is, aki megkérdezte Orbántól, hogy ő is egy hajléktalanszálló vezetője-e. A hajléktalanokkal foglalkozó lelkész jót nevetett, de Orbán lefagyott, amit Iványi azzal próbált oldani, hogy megjósolta: ez a nagyon tehetséges fiatalember lesz egyszer Magyarország miniszterelnöke. A jóslat gyorsan bevált, s Iványi szerint Orbán a hatalomra kerülése után nyomban rájött, hogy „Budapest megér egy misét, Debrecen pedig egy öblögetős református istentiszteletet”.

Orbán hatalomra kerülését a hagyományos jobboldal eleinte a saját győzelmeként élte meg, s csak utolsóként vette észre a halálos ölelést. Orbán személyiségjegyeiből a legtöbben ebből az időszakból a hihetetlen meggyőző erejét említik, amivel már-már hipnotizálta a környezetét.

Többnyire pozitívan emlékeznek interjúalanyaink az első Orbán-kormányra is, amelynek megítélését inkább az USA-ban árnyékolta be a Gripen-vásárlás, de még inkább az, hogy Orbán nem határolódott el határozottan a New York-i ikertornyok elleni támadás után a jobboldali lapokban megjelent gyűlölködő írásoktól. Jeszenszky washingtoni nagykövetként akkor úgy látta, Orbán nem értett egyet azokkal a szövegekkel, de szüksége volt azokra, akiknek ez tetszett.

Orbán személyiségét nem a hatalom, hanem a 2002-es vereség tette tönkre – ebben szinte konszenzus van interjúalanyaink között. A róla portrékötetet megjelentető Debreczeni József felidézte: 2002-ben Orbán azzal a gondolattal is eljátszott, hogy esetleg teljesen visszavonul a politikától, és szarvasmarhákat tenyészt Felcsúton. A politikai hibákat ugyanakkor nem ismerte el. Szerinte csak a politika propagálásában, a média-infrastruktúra megteremtésében voltak hiányosságok. Az akkor még Fidesz-tag Vona Gábor árnyalja a vereség megrázó erejéről alkotott képet. Politikai értelemben szerinte is ez az igazság, lélektanilag viszont pont a 2002-es választás két fordulója között és azt követően vált táltossá, guruvá, politikai vagy inkább vallási vezetővé Orbán. Vona emlékei szerint az akkor alakult polgári körök a Fideszre és Orbánra egyfajta második oltásként, boosterként hatottak, a Szövetség a Nemzetért Polgári Körben a fiatalok a nevét skandálták, az idős nénik sírtak, tisztességben megőszült akadémikusok palotapincsivé váltak a társaságában.

Az ellenzékben töltött években néhány beszélgetőpartnerünket még el-elhívta Orbán piknikekre, évértékelőkre, eszmecserének álcázott eseményekre, de mindenki levette, hogy a „tanácsadók” akkor már csupán biodíszletnek kellenek, s csak a propagandistákban, talpnyalókban bízik. Kétségbeesésében 2006-ban a két forduló között Bod Péter Ákost közös, Fidesz–MDF-es miniszterelnök-jelöltnek is felkérte egy váratlan éjszakai telefonnal, Ákosnak szólítva, pedig ő Péter, és addigra már az MDF-ből kiszakadt MDNP-ből is kilépett.

Ami 2010 után történt, az pedig már a velünk élő történelem. Interjúalanyaink csalódott minősítéseit most nem spoilerezzük el, annyit azonban elárulunk, hogy többen a magyar néplelket látják megtestesülni Orbánban. Van, aki politikai robotnak, más politikai paráznának nevezi, vagy éppen az arisztotelészi értelemben vett politikai állatból elfajult vadállatként írja le. Vona szerint Orbán annyira azonosult azzal a szereppel, hogy ő Magyarország mindenkori miniszterelnöke, hogy ebben fel is oldódott, eltűnt a személyisége.

A dokumentumfilm-sorozat első részét az alábbi cikkben megnézheti: