Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A gazdasági minisztérium államtitkára kifejtette, hogy a változtatásra...
A gazdasági minisztérium államtitkára kifejtette, hogy a változtatásra az ország import gázfüggőségének mérséklése miatt van szükség. Az alternatív energia részarányának növelésére európai uniós forrásokat is be kell vonni. Annál is inkább, mert az EU előírása szerint 2020-ig a tagországoknak az összes energiafelhasználáson belül az alternatív források részarányát 20 százalékra kell növelni - tette hozzá.
Magyarország a 15 százalékos részarány elérését vállalta, amelyet az államtitkár reálias célkitűzésnek nevezett. Az alternatív energia források hazai felhasználásában a biomassza 30-32 százalékkal szerepel, ami jónak mondható, így elsősorban a napenergia és a biogáz részarányának növelésre kell törekedni. A biogáz felhasználás jelenleg 0,8 százalékot képvisel, mértékét ugyan többszörösére lehet növelni, de ehhez költségigényes technológiai fejlesztésekre van szükség - hangsúlyozta.
A biogázt nem csupán az áramtermelésre, hanem emellett a távhőszolgáltatásban is hasznosítani lehetne. Emlékeztetett rá, hogy az év közepén hatályba lépő új távhő törvény a távhőszolgáltatás versenyképességének fokozására született. Csakhogy a fűtőművek 70 százaléka önkormányzati tulajdonban van, így a fejlesztést is ennek a szférának kellene állnia - hívta fel a figyelmet Garamhegyi Ábel. Nehezíti a megújuló energia bevonását a távhőszolgáltatásba az is, hogy a hőenergia gazdaságosan csupán kis távolságba, legfeljebb 3,5 kilométeres körzetbe továbbítható - fűzte hozzá.
Bibók Zsuzsanna,a környezetvédelmi tárca helyettes főosztályvezetője előadásában hangsúlyozta: a globális klímapolitika irányelveivel összhangban készült el 2008-ban a nemzeti éghajlat változási stratégia. Ennek fontos eleme a biogáz felhasználás évi 6-7 százalékos elérése 2020-ig. A cél teljesítéséhez elsősorban a szennyvíztisztító telepeken keletkező, jelenleg évi 170 ezer tonnányi szennyvíziszap hasznosítása kínál jó alapot. Jelenleg már 16, a saját áramszükségletét iszapból előállító szennyvíztelep működik az országban.
A szakember szerint a nagyüzemi állattartó telepeken összegyűlő trágya is jól hasznosítható biogáz, illetve belőle áram előállítására. Főként a regionális ellátásban, a kistérségek részére nyújtott energiaszolgáltatásban lehet e megoldásoknak nagyobb szerepük - hangsúlyozta.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.