Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Idén 140 millió, jövőre 370 millió forintot irányoztak elő még a tavalyi...
Idén 140 millió, jövőre 370 millió forintot irányoztak elő még a tavalyi pályázatokon nyertes több mint hetven társasház hőszigetelési munkálatainak elvégzésére. A beruházások az állami támogatással és az önerővel együtt idén és jövőre összesen másfél milliárd forintba kerülnek - mondta Tóth Bertalan, a baranyai megyeszékhely szocialista alpolgármestere az MTI-nek.
A panelprogram az év elején kikerült a 2009-es költségvetésből, mert úgy tűnt, arra nem lesz keret a mintegy 31 milliárd forint adóssággal terhelt büdzsében. Most azonban az önkormányzati érdekeltségű cégek osztalékából befolyó bevételekből mégis lehetőség nyílt a folytatásra - közölte.
Tóth Bertalan elmondta, a pécsi társasházak több mint hatvan százaléka hőszigetelt, ez országos viszonylatban is jó átlagnak számít. A cél az, hogy mindegyiket korszerű szigeteléssel lássák el, s lehetőleg a fűtéskorszerűsítés, valamint a nyílászárók cseréje is megtörténjen. A panelprogram folytatását május 10-i pécsi polgármester-választáson induló mindkét jelölt, a szocialista Szili Katalin és fideszes Páva Zsolt is programja fő elemeként említette.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.