Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Theodor Baconschi román külügyminiszter a Krónika című napilapnak a romániai mezőgazdasági termelők egyesületeinek...
Theodor Baconschi román külügyminiszter a Krónika című napilapnak a romániai mezőgazdasági termelők egyesületeinek szövetsége által nemrég közzétett felmérést idézte, amely szerint 2010 tavasza óta megkétszereződött a külföldi befektetők tulajdonába került romániai termőföldek száma.
Egy évvel ezelőtt még 500 ezer hektáron gazdálkodtak külföldiek, az idén viszont már egymillió hektáron. A tárcavezetőnek tudomása van arról, hogy ezen kívül arab befektetők 4 millió hektárt akarnak vásárolni. A külügyminiszter szerint Romániának szigorítania kell a földvásárlást szabályozó törvényeket, mivel a telekárak Romániában még mindig alacsonyak, a jogszabályok pedig túl engedékenyek.
Az Európai Bizottság nemrég úgy döntött, hogy 2014-ig fennmaradhatnak a külföldiek termőföld-vásárlási jogára vonatkozó korlátozások Romániában. Ennek értelmében külföldi magánszemélyek és jogi személyek csak akkor vásárolhatnak termőföldet, ha Romániában rendelkeznek lakhellyel, illetve székhellyel. Így számos külföldi cég román partnerekkel társulva hárította el a földvásárlás előtt álló jogi akadályt.
Olaszok a csúcstartók
A mezőgazdasági minisztérium szerint az elmúlt években olasz üzletemberek vették meg a legtöbb földet, ők körülbelül 300 ezer hektáron gazdálkodnak, őket követik a dánok 150 ezer hektárral, de osztrák, holland és német cégek is több száz hektáron gazdálkodnak - olvasható a Krónikában.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.