Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Skála Group ellen 2010-től több végrehajtás is indult, és felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 180 napon túl 100...
Skála Group ellen 2010-től több végrehajtás is indult, és felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 180 napon túl 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők feketelistájára - közölte a Gazdaság.hu internetes hírportál.
A portál emlékeztetett, hogy a társaság tavaly beszámolót már nem adott le, 2009-ben 8,4 milliárd forint árbevétel mellett 1,2 milliárd forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben kötelezettségállománya meghaladta a 4,8 milliárd forintot. A csoport jellemzően vidéki Skála áruházakat üzemeltetett, amelyeket kínai áruházzá alakított át, egyes részeit pedig bérbe adta.
Egy 2007-es magyar-kínai üzletember fórum legnagyobb szenzációja az a megállapodás volt, amely szerint a Skála Group üdülő- és lakóparkot épít Sanghajban. A nagyratörő terveket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismertette. Azt nem tudni, hogy megvalósult-e a projekt, a délmagyar.hu-nak nyilatkozó dolgozók szerint „egy egész lakóparkot építettek fel Sanghajban a mi munkákból" - írja a Gazdaság.hu.
A Skála Group kijelölt felszámolóbiztosa, Komondi Tamás a Gazdaság.hu-nak elmondta: egyelőre kapcsolatfelvétel céljából küldtek levelet a cégjegyzésre jogosult személynek, a határidő a válaszra még nem járt le. Ugyanakkor már több dolgozó felkereste a felszámolóbiztost, hogy a társaság nem fizette ki a neki járó juttatást, vagy a gyesről visszatérők nem kapták meg a szabadságmegváltást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.