Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az 570 lelkes település gazdálkodását 2007 vége óta pénzügyi gondnok felügyeli.
Az 570 lelkes település gazdálkodását 2007 vége óta pénzügyi gondnok felügyeli. A falu adótartozása ugyanis a kamatokkal és bírságokkal együtt mára több mint 120 millió forintra duzzadt - számolt be a vasnepe.hu.
A lap szerint 2007 óta válságköltségvetése van a településnek, ami azt jelenti, hogy csak az önkormányzati alapfeladatokra költhet. Most ötmillió forint plusz áfáért hirdették meg az egykori iskola épületét. Ezzel azonban nem tudják le a mára több mint 120 millió forintra nőtt adósságot, hiszen annak megfizetésére esélyük sincs.
Bel- és külterületi földeket, erdőt, rétet, szántót már értékesített a pénzügyi gondnok. A megszorítás első eleme az volt, hogy megszűnt a helyi önkormányzat: a falu évi 8,3 millió forintot fizet a répcelaki önkormányzatnak a jegyzőségi feladatok ellátásáért. A faluban már az 1990-es évek derekán bezárt az iskola, a gyerekek Répcelakra járnak, a jegyzőségi feladatok ellátása és a diákok iskoláztatása eleve mintegy 20 milliót elvisznek az évi 40 millió forintos(!) büdzséből - adta hírül a portál.
A Vas Népe emlékeztet, hogy Nicken 2007 óta nem volt semmilyen fejlesztés és beruházás. A falu egyébként éppen egy beruházás miatt került nehéz helyzetbe. A szennyvízcsatorna-hálózat építését végző cég közterület-foglalási díjat fizetett az önkormányzatnak, ennek áfáját visszaigényelték, ám ezt az ügyletet az adóhatóság, majd később a bíróság is jogtalannak találta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.