Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Baranya megyei Rózsafán árulnak egy 1900-as évek elején épített kastélyt, amely ugyan romokban hever, de most bagóért lehet hozzájutni.
Egy lakás áráért, alig 20 millió forintért kínálják a Szigetvár melletti Perczel-kastélyt – számol be a Bors. A Szigetvártól néhány kilométerre található Rózsafán álló Perczel-kastélyt az 1900-as évek elején készült, a ma már műemlék épületet Perczel Tibor építtette.
Az ingatlant kínáló Duna House értékesítője elmondta, a kastély alapterülete 589 négyzetméter, a hozzá tartozó, korábban parkosított terület mintegy 29 ezer négyzetméter.
A jelenlegi tulajdonos 1993-ban vásárolta meg az ingatlant, és költött is rá, de mivel nem sikerült állami támogatást szerezni, és az épület őrzése sem volt megoldott, ezért széthordták a belsejét: a nyílászárókat, fagerendákat a környékbeliek tűzifának használták, a burkolatokat felszedték.
A tető több helyen beomlott és beázik, az épületben nincs fűtés és a kastély vízellátását korábban az épület előtt lévő ásott kútból oldották meg, ezért nagyjából százmilliós tétel lenne a felújítása.
A telken egyébként termálvíz-kitermelési lehetőségek is vannak, az épületben pedig 14 szoba van. Az ingatlant több mint egy éve árulják, főleg orosz és olasz érdeklődők vannak.
Az ár azért ilyen alacsony, mert már telekáron odaadná a tulajdonosa a kastélyt, csak vigyék.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.