Földforgalmi nonszensz: a Fidesz szerint annyit ér a föld, amennyi termést ad

Az ország egyik legnagyobb agrárvállalkozója szerint a nemrég elfogadott földforgalmi törvénnyel a balatonfelvidéki borászok kaszálhatnak majd nagyot.

  • hvg.hu hvg.hu
Földforgalmi nonszensz: a Fidesz szerint annyit ér a föld, amennyi termést ad

Visszalökheti a feudalizmusba a vidéket a Fidesz azzal, hogy az agrárkamara felügyelete alá vonná a földek adásvételét, és a szervezet még a földárakba is beavatkozhatna – írtuk két hete a törvénymódosítás kapcsán.

A hatályos jogszabály szerint a földek adásvételét ki kell függeszteni 60 napra, ez idő alatt más is jelentkezhet a területre, ha a törvényben maghatározott feltételeknek megfelel. Ha az ajánlatot az illetékes földhivatal is jogszerűnek ítéli, és azt a helyi földbizottság is véleményezte, akkor létrejöhet az ügylet. Ha az így meghozott döntés ellen valaki kifogást emel, azt a helyi jegyzőhöz kell benyújtani, és döntenek arról, hogy elfogadják, esetleg elutasítják a kifogást. Ezt követően is bírósághoz lehet fordulni az érintetteknek.

Azonban a módosítás kiiktatja a helyi földbizottságokat, a helyükbe a megyei agrárkamarai vezetés kerülne. Ha a bíróság elé kerülne egy ügy, nem írhatnák felül az agrárkamarák határozatait, legfeljebb új eljárásról dönthetnének. Ráadásul a földárakat is megszabnák aszerint, hogy milyen a hozama az adott földterületnek.

Bár a módosítás egy sor helyi konfliktust is lezárhat, a bírálók úgy látják, alapvetően a kormányhoz közeli agrárvállalkozók járnak majd jól vele, és csapást mér a vidéken élő, kevésbé tehetős, gazdálkodó családokra. Még pontosabban fogalmazott és szűkítette a kört Raskó György agrárvállalkozó, aki egy Facebook-posztban indokolta meg, miért a balatonfelvidéki borászokat látja helyzetbe kerülni.

Raskó szerint a törvénymódosítást senki nem érti igazán, legnehezebben emészthető része pedig az, hogy nem a kereslet-kínálat alapján kialakult ár kerül be az adásvételi szerződésbe, hanem a hatóság által kiküldött szakértő hozamérték becslése. „Azaz a szóban forgó föld maximum annyit érne, amennyi a következő 20 évben rajta megtermelt jövedelem összege.’” A közgazdász több példával is érzékelteti, miért problémás, hogy a földár-kalkulációból kihagynak olyan befolyásoló tényezőket, mint „a meglévő infrastruktúra, üdülőhelyek, városok közelsége, a nyugati határ közelsége, a föld természetes termőképessége stb.”

Raskó beszámol arról is, hogy felhívta az előterjesztőket, „hogy honnét jött ez a nonszensz ötlet? Kiderült, hogy balatonfelvidéki borászoktól, akik nem tudnak szőlőket venni a Káli medencében, Badacsony, Csopak környékén, mert ingatlanspekulánsok tízszer annyit kínálnak a földért, mint amennyit ők akarnak/tudnak fizetni a vevőnek. Miért is? Hogy ne kelljen sokat fizetni az eladó szőlőbirtokokért, zárjuk ki az üdülési céllal ingatlant vásárolni szándékozókat a piacról. Így nem lesz verseny, a vevői kör néhány potenciális helyi borászra, szőlősgazdára korlátozódik, s az eladóknak nem lesz választása, csak nekik eladni a földet. És hogy milyen áron? Ha komolyan vesszük a törvényt, akkor fillérekért, mivel történetesen a Balaton felvidéken a szőlőültetvények jövedelemtermelő képessége egyenlő a nullával, de mondjuk ennél legyen több, évi 30-50 ezer Ft/ha. Ez szorozva hússzal, kapjuk az engedélyezett 600 ezer-egymillió forintos árat. Okos, okos, nagyon okos lépés, és lehet vele nagyokat kaszálni, ugyanis a jelenlegi szabadpiaci földár a Káli medencében 4-6 millió Ft körül van, s ebben a jövedelemtermelő képesség egyáltalán nem áralakító tényező.”

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.