Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Vannak részei a fővárosnak, ahol egymillió forinthoz közelít az átlagos négyzetméterár. Vidéken a 300 ezer forintot lépte túl az átlag.
Augusztusban vidéken 300-350 ezer forint közötti négyzetméteráron lehetett ingatlant találni, Budapesten ezzel szemben a legtöbbször bőven félmillió forint feletti négyzetméterár volt a jellemző – közölte a Duna House. Sőt, a frekventált környékeken már az egymillió forintot is megközelítette az átlag.
A cég úgy számol: azelmúlt négy év leggyengébb forgalmú nyarán vagyunk túl, de annyira erős volt az év első része, hogy éves szinten nincs nagy lemaradás 2018-hoz képest.
Budán az eladások negyede 900 ezer forint fölötti négyzetméteráron történt, míg a pesti oldalon ugyanez az arány 14 százalék. Budán az eladott ingatlanok majdnem negyedéért 70 millió forintnál is többet fizettek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.