Fotók: Itt lesznek az MTA új épületei

Megkezdődtek a Magyar Tudományos Akadémia új épületegyüttesének munkálatai a Ferencvárosban: a kormány által biztosított nyolcmilliárd forint támogatásból megvalósuló új Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóházat várhatóan 2016 elején vehetik birtokba a kutatók.


Hiszékenynek itt bérelnek irodát 15 millióért

Hiszékeny Dezső szocialista képviselő igényelte eddig a legdrágább irodabérletet az Országgyűlés Hivatalától – jelentette a Blikk, amely szerint a politikus egy 200 négyzetméteres iroda bérlésére igényelt közel 15 milliót az Országgyűlés Hivatalától.


Háromezer fős sportcsarnokot kaphat 2017-re Tatabánya

Háromezer fős multifunkcionális csarnok épülhet 2017-re állami beruházásban Tatabányán, az élményfürdő mellett. Bajnoki kézilabda-mérkőzések lebonyolítása mellett korosztályos világversenyek, valamint koncertek, gazdasági vásárok megtartására is alkalmas lesz az építmény.


Huszonhárom új uszodát ígér Balog Zoltán

A kormány uszodaépítési programjának részeként első körben 23 településen, körülbelül hárommilliárd forintból építhetnek uszodákat – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon, a helyi uszoda alapkőletételén. Balog Zoltán azt mondta: az uszodaépítési program lényege, hogy a ciklus végére nem lesz olyan magyarországi iskolába járó gyermek, aki nem tud úszni.


Jövő hónapban kap fémsapkát a nyáron leégett Andrássy úti palota

A tervek szerint novemberben kezdik építeni azt az acélszerkezetet, amellyel a nyáron leégett Andrássy úti palotát védenék meg a további pusztulástól illetve a téli csapadéktól. A Forster Központ vállalta a fémszerkezet építtetését. A szakemberek szerint ez egy ideiglenes megoldás lesz a ház helyreállításáig.


Fotók: Íme az ország legszebb éttermei

Kiosztották a legdizájnosabb éttermeknek járó díjakat – díjazták a belső tereket, az étlapokat, a kiegészítőket és a honlapokat is, az első helyeket egyaránt budapesti bárok és éttermek szerezték meg.





RTL: Rogán alpolgármesterét nem izgatja az adósmentés

110 négyzetméteres lakás a Belváros előkelő pontján, egy felújított műemlékházban? Szentgyörgyvölgyi Péter, a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje 19 millió forintért jutott hozzá, és kamatmentes részletekben fizetheti ki az árát. Ha a vételár maradékát egy összegben kifizeti, további 30 százalékot engednek az árból. A V. kerületi csodából két szocialista képviselő is részesült - hangzott el az RTL Klub Híradójában.




Eladó a 30-as évek legmenőbb budapesti villája

Fel kell ugyan újítani, de ismét régi fényében tündökölhet az a Szépvölgyi úti villa, amelyet a 30-as években a hónap házának választott egy brit építészeti folyóirat. Az európai hírű, nyolcszobás épület eladó ugyanis – írja az Urbanista.


Csodás piacot építettek Rotterdamban – fotók

Most már a rotterdamiak is olyan különleges piaccal büszkélkedhetnek, mint a budapestiek, a koppenhágaiak vagy a barcelonaiak. A holland kikötővárosban ma nyitották meg az új fedett csarnokot, amely nemcsak szerkezete, hanem színei miatt is formabontó.


Viszik a lakásokat, mint a cukrot

Igencsak jól indult az őszi szezon az ingatlanpiacon, a Duna House becslése szerint a 2012. januári végtörlesztés óta nem volt ilyen erős hónap, mint a szeptemberi.


Az már nem elég, ha csak hiszi, hogy eleget süt a Nap

A minap egy energetikai fórumon felbukkanó politikus azzal állt kamera elé, hogy a hazai napelemhasználatot azért nem támogatja, mert este van szüksége áramra, és akkor nem süt a Nap. Mivel a gyerekcipőben járó háztartási napenergia-hasznosítás azonban egyre sűrűbben cseréli nagyobbra a cipőjét, nem a sötétségbe vinnénk pusztán némi fényt azzal, hogy összeállítottunk a témában egy beruházási kisokost.


MNB-igazgató: Csak öt nagybank maradhat Magyarországon

A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint újabb bankok vonulhatnak ki Magyarországról, és mindössze öt nagyobb pénzintézet marad majd a magyar piacon. Nagy Márton erről a Reutersnek adott interjúban beszélt, amelyből a szerdai Napi Gazdaság idézett.




Újabb vádemelés jöhet az Andrássy úti paloták ügyében

Az Andrássy úti paloták eladásának harmadik ügycsoportjában is vádemelési javaslattal zárult a nyomozás – ezt a Terézvárosi Önkormányzat közölte kedden délután. Ebbe a körbe tíz ingatlan tartozik, összesen huszonnégy gyanúsított van, és az ügyészség a következő hónapban dönt a vádemelésről az önkormányzat szerint.