Óriási területet bérelt a Vodafone, ez a legnagyobb irodaüzlet idén

A Vodafone-nal kötötték meg az idei év eddigi legnagyobb irodapiaci tranzakcióját Budapesten - közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó. A mobilcég megújította eddigi, több mint nyolcezer négyzetméterre szóló bérleti szerződését, és újabb 5600 négyzetmétert bérelt az Aréna Corner irodaházban.


Feltárulnak a francia elnöki nyaraló titkai

Megnyitották a látogatók előtt a francia államfők egykori nyári rezidenciáját a francia Riviérán. A Fort de Brégancon-i katonai erődítmény lakosztályait és kertjeit egy kétórás sétán 10 euróért nézhetik meg a vendégek, ha előtte regisztráltak.


Három budapesti parkot is átalakítanak

A nyáron felújítják a margitszigeti japánkertet, fa mászóvár kerül az Erzsébet térre, a Ludovika téren pedig kutyafuttató is lesz – a Főkert közlése szerint szeptemberre be is fejezik az átépítéseket.


Mindjárt kész a debreceni Nagytemplom

A tervek szerint hétfőn megkezdik a debreceni Nagytemplom műszaki átadását. Kívül-belül felújították az épületet, bár néhány kisebb művelet még hátra van. Szeptember elején hálaadó napokat tartanának a Nagytemplomban – írja a Dehir.hu.


Felébredt a lakáspiac

A tavalyinál mindenképpen jobb évre számít idén az ingatlanszakma, nem remélik azonban, hogy egy csapásra visszatérnek a régi szép idők - írja a Népszabadság.


Videó: Így izzítsuk be a metálpropellert lakásfelújítás közben

Stílusosan is végezhetjük a lakásfelújítást bontástól a burkolásig, és ehhez még pénzre sincs szükség. Elég valamilyen elektronikai eszköz, amelyből fémes zene ordít. Az sem baj, ha hosszú a hajunk. A YouTube-re felöltött 40 másodperces videón jól lehet szórakozni, bár a kifinomult lakberendező lelkek ezt vitathatják.



Megkezdődött az Andrássy úti palotaper

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön az Andrássy út 47. és az Andrássy út 3. alatti épület 2004-es elidegenítése miatt indított büntetőper. Volt kerületi szocialista és szabad demokrata képviselőket állítottak bíróság elé. A csütörtöki meghallgatásra idézett vádlottak nem tettek vallomást.





Életet lehelnek egy régi bevásárlóközpontba Óbudán

Körülbelül 1 milliárd forint értékű beruházással új gasztro- és szórakoztatóközpont nyílik a budapesti Kolosy térnél, az Új Udvar bevásárlóközpont helyén. Ezt Arie Yom-Tov, a hely izraeli tulajdonosa mondta kedden Budapesten.


Fotók: Rá sem lehet ismerni a Dózsa György úti metrómegálló környékére

Új arculatot kapott Budapesten a Dózsa György út és a Váci út kereszteződése a régi Volga szálló helyére épített irodaházzal. Az épület 20 ezer négyzetméteres, átadás előtt áll. Egy ingatlanfejlesztő csoport 2011-ben vásárolta meg a helyén álló panelházat, amelyben az utolsó időszakban Ibis néven működött hotel. A betonkockát elbontották, és most már egy csupa üveg, modern irodaház található a forgalmas kereszteződésnél, amely egyben fontos tömegközlekedési csomópont is.


Buldózereket küldenek a kínai golfpályákra

Egyre komolyabban veszik a kínai hatóságok a golfpályák építésének tilalmát. Tíz éve van érvényben az erről szóló rendelet, így szeretnék védeni a hatóságok a termőterületeket és a vízkészleteket. Az elmúlt hónapokban féltucatnyi, teljesen kész golfpályát romboltatott le a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság Kínában.



Még mindig csak beszélnek a pécsi magasház bontásáról

Pécs városa sürgősségi eljárásban ír majd ki nyílt közbeszerzési eljárást, ennek érdekében tárgyal Maros József építőmérnökkel az általa korábban elkészített bontási terv megszerzéséről és Pintér Sándor belügyminiszterrel a munkához szükséges egymilliárd forint kormányzati támogatás gyors folyósításáról. Most itt tartunk.



Eladja nyolc hálószobás családi fészkét Heidi Klum

Vevőt keres Los Angeles előkelő negyedében lévő luxusvillájára Heidi Klum. Lynn Teschner ingatlankereskedő szerint 25 millió dollárért, vagyis átszámítva körülbelül 5,6 milliárd forintért kínálják az 1999-ben mediterrán stílusban épített házat.