Mégsem lesz hajléktalanellátó a Fehérvári úton

Visszavonták azt az előterjesztést, amellyel a Fővárosi Közgyűlés hétfőn jóváhagyhatta volna, hogy a XI. kerületi Fehérvári úton a Baptista Szeretetszolgálatnak kedvezményesen bérbe adjanak egy ingatlant hajléktalanellátó működtetéséhez.



Tavasszal már Felcsúton játszhat a Videoton is

A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza.


Ki hitte volna, hogy lesz ilyen az építőiparban

Az elmúlt három hónapban átlagosan több mint 550 építőipari cég szűnt meg havonta, mégis mintha kifelé lábalna az ágazat a válságból. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint ugyanis a felszámolás nyomán megszűnő cégek száma harmadik hónapja csökken, ami azt mutatja, hogy a nagy cégfluktuáció ellenére egyre kevesebb cég búcsúzik a piactól adósságokat hátrahagyva.







Megpályáztatta az M0 folytatásának tervezését a NIF

Nyílt közbeszerzést írt ki az M0 autóút északi szektor 11-es számú főút és a 10-es számú főút (Budakalász és Solymár) közötti szakaszának tervezésére, valamint az építési engedély megszerzésére a NIF Zrt. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek a nettó árbevétele az utóbbi 3 év mindegyikében elérte a 600 millió forintot. Ezen belül a 2x2 sávos új nyomvonalú gyorsforgalmi út tervezésének legalább 300 millió forintot kell kitennie.





Újra az államé a Táncsics-börtön

A magyar állam tulajdonába került a Táncsics Mihály egykori börtönét is magában foglaló épület, továbbá egy XII. kerületi épület és egy másik ingatlan a Széchenyi rakparton.



"Fapados" budapesti dizájnhoteleket ajánl a Guardian

Budapesti "fapados" szállodákat ajánl mai cikkében a brit The Guardian, bár a listájukat elnézve, a britek még spórolva sem a kis panziókban szállnának meg, a fapados szállodák közé sorolják azokat is, amelyekben 100 font (körülbelül 38 ezer forint) alatt meg lehet szállni egy éjszakára.



Feljelentést tettek a szétlopott Virág cukrászda miatt

Több berendezési tárgy eltűnt a szegedi Virág cukrászdából, sokat pedig megrongáltak, a felszámolóbiztos ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – írja a Délmagyarország. Az önkormányzat nemrég vehette birtokba a cukrászdát, amit év végén újra kinyithatnak, ha minden jól megy.


Munkagépek kapják szét Szeged neveztességének környékét

Megkezdték a Dóm felújítását Szegeden. Nemcsak belül újul meg az épület, a környékét is rendbe teszik, illetve átépítik. A szabadtéri játékokat a munka elvileg nem zavarja, mert a kivitelezők alkalmazkodnak az előadásokhoz – írja a Délmagyarország.