Felbecsülik a Magyar Posta vagyonát
Közbeszerzési eljárást írt ki a Magyar Posta a tulajdonában lévő ingatlanok vagyonértékelésére – számol be a Világgazdaság keddi számában.
Közbeszerzési eljárást írt ki a Magyar Posta a tulajdonában lévő ingatlanok vagyonértékelésére – számol be a Világgazdaság keddi számában.
A Párbeszéd Magyarországért szerint jogilag nem megalapozott, hogy a zirci arborétumot a ciszterci apátságnak adják, ahogy azt nemrég Orbán Viktor bejelentette. Jávor Benedek, a parlament Fenntartható fejlődés bizottságának tagja kérdést tett fel az ügyben a vidékfejlesztési miniszternek. Arra kíváncsi, hogy Fazekas Sándor hozzájárult-e az arborétum átadásához, és ha igen, milyen szakmai, jogi érvek alapján.
A legtöbb lakatlan otthon a Rábaközben van – írja a Kisalföld.
Terézváros polgármestere a napokban egyeztetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a főváros illetékeseivel a fel nem újított Andrássy úti paloták ügyében – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Új ingatlanpiaci alkalmazás indult, mellyel nemcsak konkrét fővárosi lakásajánlatok közül válogathatunk, hanem az egyes kerületeken belüli lakóövezetek átlagos eladási és kínálati árait, illetve albérletárait is össze lehet hasonlítani. Emellett pedig arra is van lehetőség, hogy információkat szerezzünk arról, hogy a kiszemelt környéken mekkora a zöld közterületek aránya.
417 önkormányzatnak adott ingyeningatlanokat az állam. Főleg beépítetlen belterületi földekről van szó, továbbá van köztük játszótér, lovarda, irodaház és lakóház is. Egy törvényjavaslat szerint az átvett ingatlanokat az önkormányzatoknak 15 évig a kötelező feladataik ellátásához kell hasznosítaniuk.
Tízmillió dollárért vett magának házat Jennifer Lopez a New Yorkhoz közeli Water Millben. A háromholdnyi területen álló 8 szobás, 7 fürdőszobás, majdnem 800 négyzetméteres ingatlanon gyakorlatilag minden van, ami az amerikai énekes-színésznőnek és családjának kellhet: gőzkamra, szauna, medence és egy moziterem is.
A kínai kormányzat intézkedései ellenére tovább emelkedett a lakóingatlanok ára áprilisban - a kínai statisztikai hivatal adatai szerint.
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett közösségikert-mozgalom keretein belül.
A római korból a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a tematikus sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül.
Megduplázná a jelenleg rendelkezésre álló irodai férőhelyeit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), mert az elhelyezésére szolgáló épület méreteiben már nem alkalmas a jelenlegi és jövőbeni feladatokat ellátó szervezetének elhelyezésére - írja a Népszabadság egy birtokába került kormányzati jelentésre hivatkozva.
Hét balatoni déli parti települést „meg kellene emelni” a tó felől annak érdekében, hogy több vizet lehessen tartani a Balatonban és növelni lehessen a jelenlegi 110 centiméterről legalább 120 centire a legfelső vízállás-szabályozási szintet.
Hetvenöt centivel szélesebbre sikeredett egy hat vetítőtermes mozi Nagy-Britanniában, ezért részben lebontják és átépítik.
Mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján, a 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik - közölte a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön Agárdon, a Gárdony város és térsége turisztikai egyesület által rendezett szakmai napon.
Márciusban 9,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 6,6 százalékos emelkedés után. Az első negyedévben 4,8 százalékkal haladta meg az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az egykori Formula-1-es világbajnok Key Biscayne szigetén álló, 30 éve épített méretes (sajtószobás, medencés stb.) villájától közel 14 millió dollárért kínálja.
A Danubius Hotels Nyrt. az idei első negyedévben 2,8 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd forintos mínusszal - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Megkezdődött az újpalotai piac átépítése szerdán. A közel 235 millió forintos beruházás keretében többek között új pavilonokat és parkolókat építenek - közölte a XV. kerületi önkormányzat.
Már a hajléktalanok sem laknak szívesen az egykori Pécsi Vidámparkban – írja a bama.hu. A terület folyamatosan pusztul, mindenhol szemét és kosz van a lap beszámolója szerint.
Hongkong továbbra is a világ legdrágább kiskereskedelmiáruház-piaca, a bérleti díjak 150 százalékkal magasabbak a New York-inál és 400 százalékkal haladják meg a londoni és a párizsi árakat, a budapesti éves bérleti díj pedig csak 10 napra elég Hongkongban - közölte a CBRE ingatlan-tanácsadó.