Hol, hány évig kell dolgozni egy lakásért?

A KSH ma megjelent adatai szerint 2011 I. félévében 5585 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 5877 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2010 első félévének adataihoz képest. Olyan nagyberuházásra, mint a lakásvásárlás, egyre kevesebb magyarnak volt lehetősége.






Ingatlanpiac: már nem esik, csak stagnál

A magyar gazdaság fellendülését még nem jelzi az egyik legfontosabb indikátorszektor, a kereskedelmi ingatlanpiac. Igaz a piac összes szegmensére igaz, hogy túl van a mélyponton és belépett a stagnálás fázisába. A DTZ elemzése bemutatja a részleteket is.





Nem fizették ki a CET kivitelezőit

Megtisztelő és izgalmas kihívásnak tartották az építészeti és kivitelezési szempontból is rangos Duna-parti CET kereskedelmi és kulturális központ megépítését – közölte a WHB Építő Kft. Ám nem értik, hogy miért nem történt még meg az átadás-átvétel.


Unión kívüli ingatlanvásárlók: az oroszok vezetnek

A Magyarországon ingatlant vásárló nem uniós tagállamból származó külföldiek között az oroszok vezetnek, őket az ukránok és a kínaiak követik - tette közzé a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).


Most akkor megmentik a devizahiteleseket? Áh, dehogy!

A parlament ma szavazhat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről. Bár a rögzített árfolyamok és az árverezések tilalmának korlátozott feloldása levegőhöz juttathatja az adósokat, megmentésről kár ábrándozni.


Otthonmentő akcióterv: július közepéig megszülethetnek a törvények

Az árfolyamrögzítési kérelmeket a legkorábban késő nyártól fogadhatják a finanszírozók, köztük a pénzügyi vállalkozások, s legkésőbb október 1-jétől a Nemzeti Eszközkezelő is működni fog, az ehhez szükséges törvényi rendelkezések várhatóan július közepéig megszületnek.



Lakáspiaci szabadság: választhassuk szabadon a végrehajtókat!

Egy jelentősebb lakásáresés nemcsak a bankok hitelezési képességét gyengíti, hanem az új lakossági jelzáloghitel-felvétel volumenének csökkenésén keresztül negatívan hat a fogyasztásra, illetve magára a gazdasági növekedésre is. Aggasztó, hogy a lakáshitelesek megmentését célzó Otthonvédelmi Akcióterv július elsejével megszünteti az árverezési és kilakoltatási moratóriumot, ami éppen ilyen hatással járhat. Megvizsgáltuk, van-e ok a félelemre.



Otthon Centrum: a mentőcsomaggal csak több lett a kérdőjel

A devizahitelesek megsegítésére szánt mentőcsomag újabb lakáspiaci kérdőjeleket termelt. A tisztázatlan részletek miatt az ingatlanos cégek izgalommal várják az életükre komoly hatást gyakorló végleges intétzkedések kihirdetését. A gazdaság bajait, amelyek a piaci kereslet élénkülését visszafogták, ez a csomag sem oldja meg.



A cseh kormány eladná a prágai Lobkovic-palotát a németeknek

Csehország várhatóan eladja Németországnak a prágai Lobkovic-palotát, az egykori nyugatnémet nagykövetség székhelyét, amely 1989-ben történelmi események színhelye volt. Prága ennek fejében exkluzív telket kap Berlin központjában, amely a jövőben az új cseh nagykövetség székhelye lehet.