Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elképzelhető, hogy új sziget fog kiemelkedni a mélyből, már hetek óta nyugtalan a föld.
Elképzelhető, hogy új sziget fog kiemelkedni a mélyből, már hetek óta nyugtalan a föld. A víz alatt egy tűzhányó ontja magából a hamut és a különböző gázokat, melyek gyakorlatilag egy hasadék mentén törnek fel a felszínre.
Néhány nappal korábban, november 3-án a Richter-skála szerinti 4-es, míg rá egy nappal 4.4-es földrengést regisztráltak a Kanári-szigetek közelében, az El Hierro nevű kis szigetnél. Azóta naponta többször is megremeg a Föld, a hatóságok az éjjeli órákra le is zárták a sziget Los Roquillos nevű alagútját, Las Puntas városában pedig 11 lakóházat evakuáltak.
Egyes helyeken a megszilárdult láva már 100 méterre magasodik a tengerfenék fölé, még nagyjából 150 méter hiányzik ahhoz, hogy az alakuló sziget a vízfelszín fölé magasodjon, semmiképp sem zárható tehát ki, hogy új sziget fog kiemelkedni a vízből.
A négy hete növekvő "szigetmag" felbukkanása nem meglepetés a geológusok számára, hiszen a terület már július óta igen aktív. Az újdonsült tűzhányó, amely tulajdonképpen egy tenger alatti hasadékként kezdte életét, pár hét alatt nagyot növekedett a kiömlő láva megszilárdulásával.
(via HVG)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.