Emberölés miatt vettek őrizetbe egy 65 éves nőt Pécsett
Egy 73 éves férfi boncolásakor merült fel idegenkezűség gyanúja.
Egy 73 éves férfi boncolásakor merült fel idegenkezűség gyanúja.
hvg.hu
Vitézy Dávid és Gyurcsány Ferenc után Szentkirályi Alexandra visszalépését követően megszólalt a főpolgármester is.
Az LMP társelnöke nem számít arra, hogy a kormánypárt a kampányhajrában segítene neki.
hvg.hu
Legutóbbi felmérésük szerint nem kétséges a Tisza Párt második helye sem, és az újból erőre kapó DK–MSZP–Párbeszéd-lista tűnik még biztos befutónak.
hvg.hu
Sajtótájékoztatót tartott Szentkirályi Alexandra visszalépése után a DK elnöke. Élő közvetítésünk.
hvg.hu
A főváros egykori vezetője többször kiállt egykori helyettese mellett, miközben Vitézy Dávidot erősen kritizálta.
hvg.hu
Még be sem jelentette Szentkirályi Alexandra, hogy visszalép Vitézy Dávid javára, a kormányközeli Századvég már enélkül is kihozta, hogy a budapestiek körében éppen a Fidesz–KDNP jelöltje a legelutasítottabb, viszont Vitézy legyőzné Karácsony Gergelyt a vasárnapi választáson.
hvg.hu
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt azután tartott sajtótájékoztatót, hogy péntek reggel visszalépett a javára a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra. A Párbeszéd aktivistái transzparensekkel jelentek meg a helyszínen.
hvg.hu
Vitézy Dávid még ért is ehhez-ahhoz, a közvélemény-kutatások szerint ő válthatja le Karácsonyt – elsősorban ezzel az üzenettel adja el a Fidesz-közeli média, hogy miért kellett a kormánypártok főpolgármester-jelöltjének, Szentkirályi Alexandrának visszalépnie. Azt is megpróbálják elmagyarázni az olvasóknak, hogy azért a fővárosi listás szavazáson továbbra is Szentkirályi neve mellé kellene behúzni az ikszet.
hvg.hu
Szerinte érdekes kísérlet az, ami most történik, és több kimenetel is elképzelhető.
hvg.hu
Néha azért sikerült megszakítani a hónapokon át tartó tömény gyurcsányozást. Galicza Dorina és Imre Réka összeállítása.
hvg.hu
A Momentum eddig is Karácsonyt támogatta, de Soproni Tamás erre még rá is erősített Szentkirályi Alexandra visszalépése után.
hvg.hu
Alkalom szülte politikus állította feje tetejére az elmúlt hónapokban a pártok versenyét. Magyar Péter a vasárnapi voksoláson Orbán Viktor első számú kihívójává válhat. A Fidesz azonban roppant erőfeszítéssel bizonyíthatja, hogy a 2026-os legyőzéséhez ennél sokkal több kell.
A Fidesz majdnem euroszkeptikus, a Tisza Párt Unió-képe pedig nagyon közel áll a kormánypártokéhoz.
A főpolgármester-jelölt nem tart attól, hogy sok szavazó átverve érezheti magát, és ezért nem szavaz majd rá. Azt mondta, nem tudott előre róla, bár sejtette, hogy Szentkirályi visszalép. Megerősítette: nem köt koalíciót a Fidesszel, ha győz.
hvg.hu
A balesetben utasa, egy kisfiú is megsérült.
hvg.hu
A Medián közvélemény-kutató vezetője szerint Rogán Antalék van, amit be tudtak mérni, ám a Fidesz húzásának lehet olyan hatása is, ami megjósolhatatlan.
hvg.hu
Kambodzsától Ausztráliáig, Miamitől Buenos Airesig összegyűjtöttük és térképre tettük a június 9-i EP-voksoláson külföldi szavazásra kijelölt 147 helyszínt, ahol több mint 21 ezer embert várnak. Uruguayban csak ketten, a legtöbben, 2758-an pedig Angliában ikszelnének. Egyszerűbb a levélszavazás, de ez nem mindenkinek lehetőség. Cabrera Martin írása.
hvg.hu
A főpolgármester-jelölti vita következményeként biztossá vált harmadik hely feladásaként értékelte Vitézy Dávid azt, hogy a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra bejelentette a visszalépését, ráadásul az ő javára. Vitézy mindenesetre kijelentette: győzelme esetén nem fog koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val.
hvg.hu