Épületrészt és fizetést ajánl a kirúgott tanároknak az Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Az elbocsátott oktatók így januártól az alapítványi iskolában folytathatják a munkájukat, ha szeretnék.
Az elbocsátott oktatók így januártól az alapítványi iskolában folytathatják a munkájukat, ha szeretnék.
A kormány lefejezte az üzemanyagárstopot, a taxisok pedig azonnali tarifaemelést követelnek. Időközben elkészült Budapest 2023-as költségvetése, a kormány pedig még mindig lóg 12 milliárddal a fővárosnak.
A foci-vb-t rendező ország budapesti nagykövete árulta el, hogy mikor utazik a magyar kormányfő Dohába meccset nézni.
A családokért, az anyákért kiálló ellenzéki szervezetek is aktivizálták magukat az oktatással kapcsolatos megmozdulásokon.
Egy hét alatt csaknem 233 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
A pedagógushiány felszámolása, a képzés átalakítása – nemcsak Magyarországot, de az egész EU-t érintő problémákat igyekszik orvosolni az Európai Bizottság kezdeményezése. Erről ír vendégcikkében Marija Gabriel EU-biztos.
A bíróság indoklása szerint a hintát úgy üzemeltették, hogy az ülései nem voltak megfelelő állapotban.
A Karinthy Frigyes Gimnázium tanárainak kirúgását levezénylő tankerület épülete korábban MSZMP-s pártház volt.
A szocializmusban is a propagandával fűtött kormánymédia azt szajkózta, hogy az energiahordozók árának emelkedését pártunk és kormányunk megállítja a határon - írja az e heti HVG lapajánlójában Nagy Gábor, a lap vezető szerkesztője.
A gyanúsított egy másik férfit is megsebesített.
A kislány szüleivel a háború elől menekült Magyarországra, Bagon szállásolták el őket.
Küldöttgyűlésen dönt az orvosi kamara arról, milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom az egészségügy átalakítása miatt.
Át is szakította a korlátot, így mind a két irányba csak egy sávon halad a forgalom Polgárdinál.
Megváltoztak a preferenciák és új trendek is megjelentek, ugyanakkor van olyan tényező, amin a mostani gazdasági helyzet sem módosított. Nincsenek könnyű helyzetben az irodát vagy raktárt bérlő vállalkozók, a jelenlegi változások teljesen új megközelítést igényelnek.
Az állami szereplők pörgették a reklámpiacot.
Nem csak Zugló önkormányzatának kötött megállapodást az ATV-vel, a 24.hu cikke szerint leszerződött a csatornával több másik ellenzéki vezetésű kerület is, amelyek vezetői rendre feltűnnek a műsoraiban.
Országszerte tiltakoztak nyolc tanár múlt heti kirúgása ellen csütörtökön, ülősztrájkot tartottak a Blahán, sávlezárás volt a Szentendrei és az Üllői úton és több tucat iskolában sztrájkoltak a tanárok. A hvg.hu élő videóban tudósított a városligeti Királydombról és a Móricz Zsigmond Gimnázium előtti élőláncról.