Bayer Zsolt: Novák és Varga „a politikai közösségét védte” lemondásával
A kormánypárti publicista szerint most az a kormánypárt dolga, hogy komoly erőt mutasson.
A kormánypárti publicista szerint most az a kormánypárt dolga, hogy komoly erőt mutasson.
hvg.hu
A kegyelmi botrány miatt szombat délután lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, és Varga Judit is távozik a közéletből. Ezek után kelt ki a Facebookon Rogán Antal ellen Varga volt férje, Magyar Péter, aki vasárnap este a Partizánban távozásra szólította fel a nagyhatalmú minisztert. A kegyelmi ügy hátterében Balog Zoltán állhat, aki a református egyház vezetésére mutogat. De mi jöhet ezután? A Radarban összefoglaltuk az elmúlt 14 év egyik legizgalmasabb hétvégéjének eseményeit.
hvg360
Abban bízik, Magyar Péter nem fog tovább hallgatni.
hvg.hu
Orbán tehetségesebb, mint a legtöbb nyugati kollégája, van víziója és stratégiája – írja Richard Swartz.
hvg360
Nem tudjuk, melyik lesz az a pillanat, amikor átcsúszik az emberek tudatába, hogy valami nem stimmel ezzel a kormányzással, ezért is veszélyes a mostani ügy – mondta a hvg360-nak adott interjúban Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítója. A kegyelembotrány miatt Novák Katalin szombaton lemondott, vele együtt Varga Judit is bejelentette, hogy távozik a közéletből. Volt férje, Magyar Péter ezek után nekiment Rogán Antalnak. Hova vezethet mindez? Interjú Somogyi Zoltánnal.
Windisch Judit
Az alkotmányjogász szerint a közvetlen választás a miniszterelnökéhez képest is nagyobb legitimációt adna az államfőnek, ami nem egyeztethető össze annak viszonylag korlátozott hatáskörével.
hvg.hu
Bayer Zsolt és a Hírtévén futó Sajtóklub többi vendége szerint Novák Katalin államfő lemondása és Varga Judit politikából való kivonulása után utcai erődemonstrációt kellene tartani. Bayer szerint a felvonulást március 15-én tartanák meg.
hvg.hu
A püspök és Novák Katalin jó viszonya ismert, egy volt munkatársa arról beszélt a portálnak, hogy "Kati neki bármit megtesz".
hvg.hu
Az áldozat azután nyilatkozott az RTL Híradójának, hogy lemondott Novák Katain államfő.
hvg.hu
Volt gyerek, akit pénzzel, volt, akit egy síelés ígéretével próbált meg a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettese rávenni arra, hogy titkolja el az ellene elkövetett bűncselekményeket.
hvg.hu
Megmondták a véleményüket azért az államfő döntéséről is.
hvg.hu
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint a magyarországi ellenzék a gyermekvédelmet felhasználva támadja a keresztény nemzeti erőket és ez politikai pedofília. E mellett az ellenzék úgy viselkedik, mint egy Hamász-terrorista, aki egy palesztin iskola pincéjéből rakétázza Izraelt. A Mandineren közzétett cikkből az is kiderül, hogy Demeter szerint a balliberális ellenzék hangadói nem ellenfélként, hanem kivégzendő ellenségként tekintenek a nemzeti oldalra.
hvg.hu
Schmittel egy életvidám motorost, az emberek emberét kaptuk, aztán jött a mosolytalan Bibó-szakkollégista, ősfideszes Áder, majd felépítették az érző, családszerető anyát, a "jó zsaru" Novákot. Ki lehet az utódja? Egy sportos katona? Egy régi politikai bajtárs? Folytatódhat-e a női vonal? Vagy meglepetéselnök érkezik?
hvg.hu
A volt miniszterelnök a Facebookon fejtette ki nézeteit Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról.
hvg.hu
Ne féljetek! – ezzel, az akár politikai “csatakiáltásnak” is beillő sorral zárta Magyar Péter az Orbán Viktor és a Fidesz rendszerét tőle és másoktól is szokatlanul élesen bíráló posztját, amit a volt felesége, Varga Judit és az államfő lemondása után tett közzé. Magyar a rogánozó, hatalomgyárat és lopást emlegető nyilatkozatban maga is lemondott minden állami tisztségéről. Már csak az a kérdés, számára ezzel vége, vagy Pesty László és elődei, a rendszer belső kritikusainak nyomába lép-e.
hvg360
Varga Judit volt férje, Magyar Péter keményen nekiment a Ner-világnak azután, hogy mind Novák Katalin, mind Varga Judit bejelentette távozását. Azt írta, nem akar olyan rendszer részese lenni, amiben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, miközben Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhögnek a markukba. Stefano Bottoni történész a hvg360-nak adott interjúban a többi között arról beszélt, nagy kérdés, hogy a posztot egyeztette-e Vargával, és tovább mennek-e.
Windisch Judit
Windisch Judit
BÁBEL VILMOS
A püspöki konferencia körlevele a gondoskodást emeli ki az életvégi döntéssel szemben.
hvg.hu
A közösségi médiában terjedt egy levél, amiben állítólag K. Endre magyarázkodott. A Blikk feleségénél próbált érdeklődni, aki előbb lecsapta a telefont, aztán meggondolta magát. Így mi is frissítettük cikkünket.
hvg.hu
Az újságíró korábban több vezető pozíciót is betöltött a közmédiában.
hvg.hu