Balesetből kevesebb, csalásból sokkal több lett a járvány első évében
A koronavírus az egyes bűncselekménytípusokra is hatással volt.
A koronavírus az egyes bűncselekménytípusokra is hatással volt.
A közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a dolgozók csak egy részének biztosítottak védőoltást, miközben életveszélyben vannak.
Az elkövetők egy családi házban alakítottak ki labort, ahol vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható készítményeket hamisítottak.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke szerint, ha egyszerre nyolc-tíz súlyos állapotú beteg érkezik, a katasztrófamedicina szabályai alapján kell dönteni arról, kinek tudják megadni az adott sürgősségi ellátást.
Egy kamion és egy kisteherautó ütközött
Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen nyolc évre ítélték a 39 éves kiskunhalasi férfit, aki öngyilkosságnak akarta álcázni barátja esetét.
Az országos tiszti főorvos lényegében Kásler Miklósra is rácáfolt az operatív törzs sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta, rendkívül leterhelt az egészségügy.
A miniszterelnök szerint csak így nyithatnak újra az iskolák és óvodák.
A vádirat szerint a jelöltek ajánlóívein olyanok adatai és aláírásai szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek vagy már elhunytak.
A miniszter Bayer Zsoltnál mesélte el gondolatait a járványhelyzetről: a magyar egészségügy szerinte meg se rendült, és reményei szerint május végén vagy június elején lehet már nyitni.
Miközben az árfolyam- és értékeltségi csúcsokat döntögető, de már meg-meg torpanó amerikai részvénypiac folyamatosan a figyelem középpontjában van, jóval kevesebb szó esik azokról a régiókról és szektorokról, amelyeket a koronavírus válság súlyosan érintett. Vajon ezek közül kerülhetnek majd ki az újranyitás részvénypiaci nyertesei? A légiközlekedés, a szálloda- vagy akár az étteremláncok? Honics István, az OTP Alapkezelő vezérigazgató-helyettese és Boér Levente befektetési igazgató elemzi az esélyeket.
A NAV 3.0, illetve az elektronikus számlázóplatformok megjelenése könnyebbséget jelent a számla-adminisztrációban és az adatszolgáltatásban. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a könyvelők munkáját is kiváltják ezek a megoldások. Ez azonban csak részben igaz: továbbra is szükség van rájuk.
Az országos tiszti főorvost korábban megfenyegették.
Arra a kérdésre is válaszolt, kapott-e valaha anyagi támogatást Soros Györgytől.