Már kedden szavazna a kormány további felhatalmazásáról a parlament
Ehhez azonban a jelenlévő képviselők négyötödének a támogatása kell.
Ehhez azonban a jelenlévő képviselők négyötödének a támogatása kell.
Gulyás Gergely elmagyarázta, miért nem mondott ellent Orbán Viktor miniszterelnöknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Magyarországon még nem jelent meg a koronavírus dél-afrikai vagy brazil verziója.
Ez egy héten belül már a második szállítmány, amely Magyarországra érkezett.
A Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem állhat be a sorba.
Az is megkapja, akinél azt igazolják, hogy már átesett a fertőzésen.
Gulyás Gergely bejelentette, már biztosan lesz koronavírus elleni védettséget igazoló kártya, de még mindig nem tudni, ez mire lesz jó.
A rendőrök több százmillió forint értékű készítményt foglaltak le egy zuglói raktárban.
A Dózsa György úti baleset vádlottja így megúszhatta volna a felelősségre vonást.
Az aktív fertőzöttek száma 347-tel csökkent, viszont kórházi kezelésre 52-vel több betegnek van szüksége, mint egy nappal korábban.
Három könyvet foglaltak le a rendőrök, amiben VII. századból származó lapok is voltak. Egymilliárd forintot reméltek az orgazdák a műkincsekért.
A kormánybiztos szerint szó sincs róla, hogy a vagyonkezelői alapítványok létrehozásával a politika bevonul az egyetemi világba.
Nógrád megyében négy településen vezetékszakadás miatt 2500 fogyasztási helyen szünetel vagy akadozik az áramszolgáltatás.
A szeméremsértéssel vádolt evangélikus lelkész szerint még nem értesítették a vádemelésről.
Már napközben országszerte fagyni fog, késő este pedig már akár mínusz 10 fok is lehet.
Szabó Tünde a Facebookon is megmutatta, hogy lányával együtt érkezett a versenyre. A kormány azonban még előtte kitiltotta a szurkolókat a sporteseményekről.
Pedig Müller Cecília ma azt mondta, hogy nem jól alakulnak a számok.
Valaki meghamisította a főváros egyik tájékoztató plakátját, pontosabban az arról készült képet. A manipulált fotó a Facebookon terjed.