szerző:
MTI

Hozzátartozó nélküli külföldi kiskorúakat befogadó állomás nyílik Nagykanizsán február 1-jén. Erre a célra 37 millió forint támogatást nyert el az Európai Menekültügyi Tanácstól az állomást működtető Vöröskereszt.

A migráció szereplői között meg-megjelennek a szüleiktől elszakadt, vagy árván maradt kiskorúak. A Magyar Vöröskereszt keresőszolgálata igyekszik fellelni családjaikat, rokonaikat, de addig gondoskodni kell a gyerekek megfelelő elhelyezéséről - mondta Baracskai Józsefné, a humanitárius szervezet megyei titkára.

"Ezt a feladatot vállaltuk fel, 5,5 millió forint önerő birtokában megpályázva a menekültügyi tanácsnál a 27 személyes  befogadó állomás felszerelését és öt főiskolai végzettségű  szociális gondozó általi működtetését" - mondta Baracskai Józsefné.

A tavaly májusban átadott nagykanizsai befogadó-állomás földszintjén biztosított helyet erre a célra a migrációs hivatal. A lakószobák mellett sporttermet, tv-készülékkel és játékokkal ellátott társalgót alakítanak ki a  magukra maradt külföldi gyerekek számára, akik a felnőtt részleg internetes szobáját is igénybe vehetik majd.

A február 1-jén esedékes kezdéshez  "már együtt van az 5 tagú, idegen nyelvet is jól beszélő főállású személyzet, akiket szükség esetén valamely keleti nyelvet ismerő alkalmi tolmácsok segítenek ki" - magyarázta a megyei szervezet titkára.

A külföldi kiskorúakat befogadó-állomás feladataihoz tartozik majd egy 3 hónapos alapfokú magyar nyelvi oktatás és ezt követően az életkor szerinti beiskolázás megszervezése a kanizsai oktatási intézményekbe.
 
Ez lesz a Vöröskereszt által fenntartott első magyarországi gyermekbefogadó állomás; tartós működtetéséhez pedig évenként pályázatot kell beadniuk az Európai Menekültügyi Tanácshoz - fűzte hozzá Baracskai Józsefné.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Hét nap

BEFOGADÓFALU-PROGRAM

A fővárosban és a Budapest környéki erdőkben élő hajléktalan családok vidéki elhelyezésére szolgáló programot indított...

A Médiatanács szerint semmi gond a köztévé homoszexuálisokat „gyógyító” műsorával

A Médiatanács szerint semmi gond a köztévé homoszexuálisokat „gyógyító” műsorával

Nem éppen örömteli, ami a magyar autóparkkal történik

Nem éppen örömteli, ami a magyar autóparkkal történik

Még 5G sincs nagyon, de Trump már 6G-re váltana

Még 5G sincs nagyon, de Trump már 6G-re váltana

Szerzői jogsértés miatt bűnösnek mondták ki a Facebookot Olaszországban

Szerzői jogsértés miatt bűnösnek mondták ki a Facebookot Olaszországban

Nem érti, miért hiszik újabban olyan sokan, hogy lapos a Föld? Itt a magyarázat a YouTube-on

Nem érti, miért hiszik újabban olyan sokan, hogy lapos a Föld? Itt a magyarázat a YouTube-on

Derűsről borúsra vált ma az időjárás

Derűsről borúsra vált ma az időjárás