BrandLab
BrandLab
Tetszett a cikk?

Idén május 13–16. között rendezik meg az Ipar Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítás mellett az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást a Hungexpo-n. A pavilon csaknem 80 százaléka már foglalt, így mindenki, aki kilátogat az eseményre számos újdonságra és érdekességre számíthat. Baranyai Gergő kiállításigazgatóval beszélgettünk.

A szakkiállítást idén már hetedik alkalommal rendezik meg. Miért hozták létre annak idején?

Az Automotive Hungary kiállítást azzal a céllal hoztuk létre, hogy a magyar autógyártóktól kezdve a beszállítókon át a kis- és középvállalkozásokig az ipar szakmai szereplői találkozhassanak egymással. A találkozások és az együttműködések talán még sosem voltak olyan fontosak az iparágban, mint a napjainkban zajló digitális forradalom során. Az IoT olyan szinten alakítja át a vásárlói szokásokat, a gyártást, a gyártók és beszállítók közötti információáramlást, hogy ezek a folyamatok egyedül már nem menedzselhetőek. Az autóipar szereplőinek még szorosabban kell együttműködni az oktatási és a kutatóintézetekkel, hogy ne maradjanak le a fejlesztésekben. Egyszerűen partnereket kell találni a fejlődéshez.

A rendezvény évek óta nagy érdeklődésre tart számot: hogyan készülnek az idei évre?

Tavaly 16 országból több száz kiállító vett részt az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói – MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai, valamint az Ipar Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítás közel 30.000 négyzetméteres területén az A és G pavilonban. Idén – a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai kiállítás nélkül, hiszen azt minden páros évben szervezzük – 250 kiállító megjelenésére számítunk. Ez egy stabil szám és az elmúlt évek hullámzásai ellenére is azt mutatja, hogy rendezvény továbbra is az ipar és az autóipar egyik legfontosabb eseménye Magyarországon.

A világjárvány után tapasztaltunk némi visszaesést, de ezt fokozatos visszaépülés követte, most pedig a gazdasági helyzet miatt sok cég újra gondolja, hogyan és milyen formában vesz részt egy ilyen rendezvényen. Az a tendencia, hogy egyre inkább a szakmai kapcsolatok építésére, a konkrét üzleti lehetőségek kiaknázására helyezik a hangsúlyt a cégek.

Baranyai Gergő kiállításigazgató
Hungexpo

Egy szakkiállítás új megrendeléseket, új üzleti partnereket hozhat, bővíti, megerősíti a kapcsolatrendszert, és kitekintést nyújt arra, hogy az iparág meghatározó szereplői merre tartanak. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik megjelenésükkel új munkatársaikat igyekeznek megtalálni a kiállítás négy napja alatt. Bármelyik szempont lehet fontos, hiszen minden vállalat más helyzetben van. A kiállítás tartalmi fejlődése követte az iparág változásait és olyan programokat és találkozási lehetőségeket nyújt, amelyek segítenek a szakembereknek, hogy válaszokat találjanak a kérdéseikre. A fenntarthatóság, az innováció és az automatizáció idén is kiemelt szerepet kapnak.

A kiállítók standjain túl szakmai programokkal is készülnek.

Idén több konferencia helyszínen kínálunk programokat, így az események párhuzamos szekcióban zajlanak majd. A rendezvény első napján a hivatalos kiállítás nyitóünnepség mellett a BPMK által szervezett mérnök kamarai konferencia és szakmai továbbképzés, valamint a Magyar Gépjárműipari Egyesület éves közgyűlése várja az érintetteket.

A kiállítás második napján a Magyar Műanyagipari Szövetség IV. éves műanyagipari rendezvényének adunk helyet, emellett az Olasz Ipartestület – Olasz polimerek az autóipar jövőjéért címmel szervez konferenciát. Az Automotive Hungary kiállítás harmadiknapján, csütörtökön pedig a HIPA – MAGE -MAJOSZ szervezésében B2B találkozót tartunk több nagyvállalati beszerző részvételével.

Az állandó kiállítás részeként idén is itt gyűlnek össze a kiemelkedő járműipari mérnökhallgatók. Több mint 10 éve indult útjára a Techtogether versenysorozat: az Autopro által szervezett versenyekre olyan egyetemi csapatok kapnak meghívást, amelyek jó eredményeket értek el egyéb járműépítő versenyeken.

Az eseményre nagyjából 250 versenyző mellett 500-1000 hallgató szokott eljönni látogatóként. A verseny alapelve, hogy a hallgatók a rendezvényt támogató járműipari vállalatok elméleti és gyakorlati feladatait oldják meg a helyszínen. Így az új munkaerőt kereső HR-szakemberek képet kapnak a hallgatók valós szakmai képességeiről a vállalat számára fontos területen.

Mindezek mellett az egyik leglátványosabb program a kiállítás-együttesen az úgynevezett Application Zone integrated by Hunify Laboratories lesz, ahol 9 cég együttműködésével egy komplett, automatizált minigyárat rendezünk be, ahol a különböző technológiák úgy kapcsolódnak össze, hogy a szakemberek megismerhessék a gyártás részfolyamatait, megnézhessék a gyárban megtalálható cégek termékeit, szolgáltatásait működés, gyártás közben. 2025-ben az Application Zone kiállítói: AMSY Jelöléstechnikai Kft., B Consulting Kft., DMG MORI Hungary Kft., FANUC Hungary Kft., MOSCA Direct Hungary Kft., Renishaw Hungary Kft., Tech-Con Hungária Kft., Yamazaki Mazak Magyarország. Az Ipar Napjai Application Zone rendszerintegrátora pedig a Hunify Laboratories Kft. A kiállítás-együttes programjaihoz csatlakoznak a kiállítók is szakmai bemutatókkal, előadásokkal, workshopokkal.

Egy ilyen sokszínű és nagy volumenű rendezvényre hány látogatót várnak?

Tavaly a három kiállításra közel 14 000 ember látogatott el, idén arra számítunk, hogy a két kiállításon több mint 10 000 szakmai látogató vesz majd részt.

A kiállítók az idei évben is termékdíjpályázaton indulhattak: hogy alakult a verseny?

Szakkiállításainkhoz hagyományosan nagy presztízsű termékdíjpályázatok kapcsolódnak, ez esetben is erős volt a mezőny. A pályázatok benyújtása lezárult, most a szakmai zsűrin a sor.

A tartalom a Hungexpo megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Szijjártó beismerte: 1500 milliárdot költött el a kormány az akkugyárakra

Szijjártó beismerte: 1500 milliárdot költött el a kormány az akkugyárakra

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Így alakítsa ki hálószobáját és esti szokásait, ha valóban jól akar aludni

Így alakítsa ki hálószobáját és esti szokásait, ha valóban jól akar aludni

Feltehetően bosszúból festékmaróval öntik le a parkoló autókat Debrecenben

Feltehetően bosszúból festékmaróval öntik le a parkoló autókat Debrecenben