Két, egymást csak részben átfedő fejlemény vált uralkodóvá az utóbbi években a gazdaságban: a populizmus és az illiberalizmus, ez jellemzi a főbb hatalmi centrumokat, az Egyesült Államokat, Kínát és az Európai Unóit is – írja legutóbbi elemzésében. Hogyan lehet ezeket egy kalap alá venni?
A közgazdasági közelítés szintjei közül hozzám legközelebb az összehasonlító gazdaságtan elmélete áll, amely a valósághoz is kötődik, és modelljeit az általánosítható és jellemző mozzanatok alapján alakítja ki. A globális illiberalizmus arculatai című cikkemben a politikatudományban neoliberalizmusnak, a közgazdaság-tudományban a Ben Bernanke Fed-elnök által emlegetett Great Moderationnek (Nagy mérséklet) nevezett korszaktól való elfordulást vizsgáltam, amelynek kezdete az 1980-as évekre tehető. A 2008-as válságig terjedő időszakban az igazán nagy fordulatokat jellemzően baloldali kormányok vitték végbe. Ezt tette kancellárként Gerhard Schröder, akinek kormánya az 50-55 éves német korosztályt visszavitte a munkaerőpiacra.
Hasonló áttörést hajtott végre Bill Clinton, aki demokrataként az USA legjobb „republikánus” elnöke volt. Kiegyensúlyozta a költségvetést, emellett számos olyan kezdeményezése volt a gendertudomány alkalmazásától az identitáspolitikáig, amelyek az Obama-korszakban teljesedtek ki. Lengyelországban Grzegorz Kolodko pénzügyminiszter és első miniszterelnök-helyettes hajtotta végre 1994–1997 között azokat a strukturális reformokat, amelyek a gazdasági növekedést megalapozták. E baloldali kormányok sok évre sínre tették az adott ország gazdaságát.
A 2008–2009-es válság után lassú, fokozatos fordulat ment végbe, ami a Covidra adott reakció alatt áttörést hozott. Ez az USA-ban a legfeltűnőbb, ahol Donald Trump kezdte, Joe Biden folytatta, majd Trump most befejezi.

Trumpról azt írja, számára önérdek a fennálló rend lebontása. Forradalom, de milyen: fundamentalista, szocialista, anarchista vagy konzervatív?