Szakmai körökben még jóval a nyugdíjkorhatáron túl is csak Buda Öcsiként ismerték, ami jól jelzi, hogy az elhivatott bányamérnököt nem csak szakmai tudásáért, hanem közvetlenségéért, emberi értékeiért is tisztelték munkatársai. Miután nyugdíjba ment, még évtizedeken át dolgozott az olajipar számára: külföldi szakszövegeket fordított, szabványokat honosított, megírta a hazai olajkitörések történetét és szakértőként is alkalmazták. Buda Ernő több mint 60 évet dolgozott az olajiparban, az iparág hazai születése óta többször is újra kezdve karrierjét.

A II. Világháború után a háborúban elhurcolt fúróberendezéseket őrzi Németországban. Aztán a Lovászi, nagylengyeli, bázakerettyei majd az alföldi olajmezőkön bányamérnökösködik. 1956-os tevékenységéért halálra ítélik, pedig ő még úgy hitte, Kossuth-díjra is érdemes lesz, amit a gépek megőrzéséért tett a forradalmi napokban. A siralomházat túléli, s két év raboskodás után szabadul. A hatalom emberei úgy gondolják, hogy az olajkúttüzek oltásánál nem sok vizet zavar, de itt is nagyot alkot, s elévülhetetlen érdemeket szerez a magyar kitörés-elhárítási rendszer létrehozásában. A hazai nagy, emlékezetes olaj- és gázkitörések – Algyő, Zsana, Nagylengyel, Pusztaszőlős – elhárításánál mindegyikén nélkülözhetetlen a szakértelme, amelyet nemzetközi elismerés övez.

Buda Ernő imádta a szakmáját, így gyakran vállalkozott rá, hogy ismeretterjesztő előadásokat tartson, akár a terepen elmagyarázva az olajiparral, vagy a kitörésvédelemmel kapcsolatos ismereteket. Kiváló előadó volt, a laikus számára teljesen érdektelennek látszó geológiai vagy műszaki kérdésekről olyan hévvel és olyan izgalmasan tudott beszélni, ami hallgatóságában azt az érzést keltette: most a világ legtermészetesebb, legegyszerűbb és persze legfontosabb dolgairól hall a legkompetensebb embertől.

Buda Ernő 84 éves volt.