szerző:
MTI

Várhatóan jövő májusra állhat fel kísérleti jelleggel a Magyar Honvédség első, közelbiztosító feladatokat ellátó százada, amely aknakereső kutyákat és pilóta nélküli robotrepülőgépeket is használ majd feladatához.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kiemelte, hogy hasonló, úgynevezett Force Protection képességgel jelenleg egyedül csak az Egyesült Államok hadserege büszkélkedhet, a NATO többi tagországa nem. A kiképzéshez az amerikaiaktól kapnak szakmai, szervezeti támogatást.

Havril András vezérezredes, vezérkari főnök arról beszélt, hogy ez egy teljesen új képessége lesz a honvédségnek, ez a század egy zászlóalj szintű erő biztosítását, őrzés-védelmét oldja meg.

Úgy fogalmazott, hogy a század a "szimatkutyákkal" képes lesz a robbanószerek, robbanóeszközök felkutatására, és a pilóta nélküli robotrepülőgépekkel deríti majd fel a katonai konvoj előtt álló területet. A tervek szerint a későbbiekben mind a hat könnyűlövész zászlóaljnak lesz egy Force Protection százada.

A robotrepülőgépek kifejlesztését a minisztérium Technológiai Hivatala felügyeli, és várhatóan 1-2 millió forintért beszerezhető egy-egy ilyen eszköz, míg ha külföldről vásárolnák, akkor több tízmillióba kerülne. A tervek szerint egy-egy ilyen közelbiztosító század 6-7 robotrepülőgépet használ majd - tette hozzá Havril András.

Juhász Ferenc szerint elképzelhető, hogy ezzel a képességgel egészítik ki majd a NATO iraki kiképzési missziójával kapcsolatos magyar felajánlást, amelyet eddig nem vett még igénybe a szövetség.

A honvédelmi miniszter arról is beszámolt, hogy kiírták a tendert a Mistral légvédelmi rakétarendszer idegen-barát felismerő rendszerére, illetve a rövidhullámú rádióbeszerzéssel kapcsolatban is pályázhatnak majd a cégek a közeljövőben.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hét nap

HONVÉDSÉGI ELBOCSÁTÁSOK

A honvédelmi tárcától (HM), a vezérkartól és háttérintézményektől idén összesen 1500 embert terveznek elbocsátani, a...

MTI Világ

A magyar honvédség biológiai laboratóriumát akarja Kína

A következő nyári olimpiát rendező Kína érdeklődött a Magyar Honvédség által kifejlesztett telepíthető biológiai laboratórium iránt, amely legutóbb az athéni olimpia idején nyújtott segítséget a rendezvény biztonságának garantálásához.

Megelégelték a hosszú utazást, túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka-Debrecen vonatjáraton

Megelégelték a hosszú utazást, túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka-Debrecen vonatjáraton

600 androidos alkalmazást törölt a Google, miután kiderült, hogy átverik a felhasználókat

600 androidos alkalmazást törölt a Google, miután kiderült, hogy átverik a felhasználókat

Ha a K&H Bank ügyfele, még ma ellenőrizze a számítógépét

Ha a K&H Bank ügyfele, még ma ellenőrizze a számítógépét

Akár az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak

Akár az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak

Jönnek az e-buszok Paksra

Jönnek az e-buszok Paksra

Elszálltak az árak és a forint, Matolcsyék szerint nincs itt semmi látnivaló

Elszálltak az árak és a forint, Matolcsyék szerint nincs itt semmi látnivaló