Diadla, nyugda, emlékde, csönde, üdvlelde – javaslatok a magyar Walhalla honi elnevezésére. Ha lenne ilyen, tán most a Citadella helyén állna. De lehetne ott egy piramis vagy akár maga a turáni Akropolisz, amelyről egy kolosszális Hungária szobor reflektorának fénysugarai pásztáznák a város nevezetességeit. Gellért-hegyi álmok – Széchenyi gróftól Sasvári Szilárdig.

1893-as millenniumi piramis rekonstrukciója. Bődületes
© Stiller Ákos
Mivel manapság is egyre vastagodik a hamvába holt fővárosi építészeti projektek fekete könyve, a hvg.hu úgy döntött, belelapoz a meg nem épült meg félbehagyott Budapest krónikájába, és becses olvasói elé tárja annak néhány időszerű fejezetét. Hogy meg ne ártson, csak porciózva adagoljuk. A lipótvárosi zsinagóga és a Margit hídi kiegyezési emlékműtorony után ímhol a harmadik rész.

Sasvári Szilárd, a Fidesz fővárosi képviselője 2003. november 28-án drámai bejelentést tett. Sajtótájékoztatóján arról szólt, hogy a fővárosnak mindent meg kell tennie az ’56-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójának méltó megünneplésére, Demszky Gábor főpolgármester pedig a jeles alkalomra épülő monumentális emlékműhöz ajánljon fel helyszínt és pénzt. Sasvári úgy vélte, hogy a Gellért-hegy is potenciális helyszíne lehetne a monumentumnak. A képviselő nyitott kapukat döngetett. Demszky közleményben hívta fel a fel az ellenzéki városatya figyelmét arra, hogy már egy éve tevékenykedik az az emlékműállító civil kezdeményezés, amelyet a főpolgármester is támogat. Úgy tartotta azonban, hogy „a Gellért-hegy nem alkalmas helyszín, mert ott már van egy emlékmű”. Ez bizonyosan Sasvárinak is feltűnhetett, mert éppen a Szabadság-szobor előtt beszélt frakciója nagyszabású terveiről.

Aztán a központi ’56-os emlékmű persze meg is épült, mindjárt nem is egy, hanem „másfél” (a Dózsa György úti ékalakú mellé ellenzői kiharcoltak még egy figurálisat is a Műegyetem elé); habár maga az avatás az őszi sajnálatos események idején csak epizódnak számított, amelyet még a kormányfő térdre borulós színpadi nagyjelenete vagy a goj motorosok Kawasaki-bőgetése se tett túlzottan emlékezetessé.

Sasvári 2003-as kezdeményezését most csak azért idézzük fel, mert a Gellért-hegy éppen 160 éve mozgatta meg a monumentális emlékművek iránt fogékony politikusi képzeletet. Széchenyi István 1843-ban publikálta Üdvlelde című írását, amely egy nemzeti panteon megépítését kezdeményezte a Gellértre. A különös szó is Széchenyi leleménye, és az ógermán Odin főisten palotájának, a Walhallának – ahol a csatában elhullott hősök szellemei lakoznak – a magyarítása. A gróf tervei szerint a magyar panteonba az elhunyt nemzeti nagyjainkat helyezték volna el. A voltaképpen már két évvel korábban, A Kelet népében megpendített ötlete az volt, hogy „a budai hegyekben, honunk közepén s ekképp némileg szívében állítnánk temetőt, egy szabad ég alatti Üdvleldét”. Széchényire jellemző, hogy írásában maga ötli ki a terv gúnyos bírálatát: „Kár, hogy […] nem lesz teteje, és ekképp az ott lerakandó nagy emberek rútul meg fognak ázni. Valóban szánakozásra méltó, mi mindenre nem fakad a mai magyar! Hátramaradásai szám nélküliek, a tennivalók sora aggasztó, pénze pedig alig van, s most holtakra fordítsa kis tehetségét […], midőn a magyar földön annyi élőnek még néha rágni való kenyere sincs. […] Így fognak szólni, sőt a külföld majmolásával vádolni, nem kétlem.”

Műveleti terület (Oldaltörés)

Feszl Frigyes ezeredévi emlékműterve. Skicc
© Magyar Országos Levéltár
Széchenyi úgy érezte, hogy tervezete eleinte „nagy szimpátiára nemigen számolhat”, és így is leend. Viszont amidőn elzúgtak 1848–49 forradalmi hónapjai a bécsi udvar kaszárnyavárossá tette a rebellis Pestet és Budát. Az osztrákok hadászatilag rendezkedtek be a Gellért-hegyen is, 1852-ben megépült a Citadella erődítménye, s a 224 méteres dolomitmagaslaton korábban épített villák is csak úgy maradhattak meg, hogy a tulajdonosok beleegyeztek, a katonák bármikor szabadon lebonthatják a „műveleti területnek” nyilvánított domboldal építményeit. A Citadella tehát a zsarnokság és az abszolutizmus szimbóluma lett a magyarok szemében. Széchenyi magasztos és békés elképzelése megvalósulásának az 1867-es kiegyezést követően lehetett csak esélye.

„A legjobban a Citadellára haragudtunk; ezt ostromoltuk, s ennek a helyére terveztünk minden képzelhetőt” – írja Siklóssy László Hogyan épült Budapest? (1931) c. könyvében. 1871-ben Széchenyi Ödön gróf, István fia felmelegíti apja ötletét, a Gellért-hegyet újrafásította, -szabályozta volna, „kéjlakokkal [itt palotákkal – a szerk.] és villákkal” népesítette volna be, és az erőd helyére javasolta az ezredévi emlékmű, „egy Pantheon- vagy Walhalla-szerű épület” megépítését. Ödön tehát némileg módosította volna apja terveit, aki egy tágas, a természetbe (angolkertbe) szervülő sírkertet álmodott meg, míg az ifjabb Széchenyi már tekintélyes monumentumot akart.

Feszl emléműterve a Gellérten. Körmagyar
© Stiller Ákos
A grófnak, mint a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tagjának némi szerepe lehetett abban is, hogy a Budapest 1871-es városrendezési pályatervén az egyik pályaműben, méghozzá vitán felül a legeredetibben felbukkan a Gellért-hegyi ezredévi emlékmű. Igaz ugyan, hogy Feszl Frigyes (1821–1884) csak második helyet ért el, de merész terveire, amelyek tágas és zöld Budapest ígéretét hordozták, ma is ámulattal tekinthetünk. Mint Feszl monográfusa, Komárik Dénes írja: a Gellért-hegy tetejére tervezett millenniumi emlékmű is „több városszépítő gondolatnál”. Egyenesen azt állítja, hogy építészeti terv szintjén Feszl egyetlen a pályázatra benyújtott műmelléklete jeleníti meg először a millenniumi emlékmű ideáját. A köralaprajzú oszlopos építmény tetején lovasszobrot, a lábazati részén a négy világtáj irányába vágtató lovat helyezett volna el. Komárik vitatkozik Feszl másik kiváló ismerőjével, Vámos Ferenccel, aki szerint közvetlen kapcsolat van Széchenyi Üdvleldéje és Walhalla-elképzelése, illetve az építész emlékműterve között. Ezzel szemben Komárik úgy tudja, Feszl a Kerepesi temetőt tette volna „üdvleldévé”. Ezzel együtt az építészre hathattak a Széchenyiek gondolatai, s ha nem is magukat a magyar nemzet nagyjait temette volna egy helyre, de épülete azt sejteti, szobraik a hegy tetején kaphattak volna helyett. Érdekes párhuzam, hogy mind Sasvári ’56-os, mind Feszl millenniumi emlékműhelyszíne a Gellért-hegy lett volna, aztán mindkét monumentum a Városligetben készült el.

A nagyra törő Gellért-hegyi álmok helyett a közmunkatanács 1873-ba egy sokkal szerényebb megoldást fogadott el, 12 ezer forintért fákkal ültetette be a kopár sziklát. Siklóssy László nem kevesebb, mint háromszázezer facsemetéről ír. Évtizedekkel később a „Gellért-hegyi Bastille”, a Citadella sorsa is megoldódik. Erőteljes sajtókampány hatására („Mit véd a Citadella? Semmit! Mit fenyeget? Mindent!” – írta akkoriban Borostyáni Nándor, a Budapesti Hírlap főszerkesztője) az uralkodó a fővárosnak adományozta 1894-ben. Amely azután, bár az erődítmény lebontásáról törvény rendelkezett, néhány falátvágáson túl, mindent a régiben hagy.

Hungária kolosszus (Oldaltörés)

A piramis rekonstrukciója Kőnig
Frigyestől. Madártávlat
© Budapesti Negyed
Pedig az 1890-es években is születtek tervek a hegy „újrahasznosítására”. Még ha ezek minden korábbinál elképesztőbbek is voltak – derül ki Vadas Ferenc építészettörténész tanulmányából. Itt van például a millenniumi piramis ötlete, amelynek névtelen szülőatyja ezer nap alatt akart megépíteni egy ezerméteres piramist („takarékosabb változatában” csak ezer láb, 316 méteres lett volna), amely hétszer magasabb, alapterületét tekintve tizenkilencszer, köbtartalmát véve pedig 129-szer nagyobb lett volna, mint a Kheopsz-piramis – ha elkészül. Persze nem készült el, olyannyira komolytalannak tartották az ötletet, hogy még csak nem is iktatta kormányhivatal. A plánum nem határozta meg pontosan, hogy a fővárosban hol is állt volna a piramis.

Nem úgy, mint Willheim Adolf 1893-as tervezete, amely kifejezetten a Gellértre íródott. A Mutual Life Insurance Company főfelügyelője is, aki tehát nem volt „szakmabeli”, éppúgy antik mintákat követett volna, mint névtelen piramisos társa. Vadas szerint ennek az volt az oka, hogy a millenniumi felbuzdulás idején nem csak az előző ezredévnek akartak emléket állítani, de a következő ezer évre akartak valami maradandó monumentumot örökül hagyni. Így tehát akár ésszerűnek is tetszik, hogy olyan építészeti emlékek szolgáltak mintául, amelyek már „bizonyították” tartósságukat, így eshetett a választás a piramisokra és Willheim plánumában az athéni Akropoliszra.

Az Akropolisz a világító Hungária szoborral. Fényírda
© Budapesti Negyed
A főfelügyelő truvája egy ión stílusú panteon volt, amely mintegy alapjául szolgált volna egy „villamos világítású kolosszális” Hungária szobornak, amelyik „jobb kezében magasra emelt fáklyával, a ballal kardra vagy a magyar címerre” támaszkodna. „A fáklya, valamint a Hungária diadémja éjjel villanyfényt szórna a testvérvárosokra: Budára és Pestre, valamint a kiemelkedő épületekre és a Dunára és hídjaira, az emlékművekre stb. és a királyi palota, a Duna-part és a pesti monumentális épületek, továbbá a városligeti kiállítási épületek látványa ebben a villanyvilágításban csodálatos és meseszerű lenne a hazai és a külföldi nézők számára egyaránt” – áradozott a német nyelvű tervezet szerzője.

Willheim elképzelése kapcsolódik Széchenyi eszméjéhez, amely ekkoriban már, mint a magyarság ezredéves történelme egészének szimbóluma, a „Nemzeti Pantheon” élt tovább , és olyan monumentális épületet kívánt létrehozni, amely magába foglalná a nemzet nagyjainak igazi vagy szimbolikus sírját, szobrát vagy képmását, a nemzeti történelem legfontosabb eseményeinek ábrázolását – írja vadas Ferenc. Ez ugyan nem valósult meg, de a millenniumi emlékmű programjába is átszűrődött: ott a honfoglaló vezérek lovasszobor-csoportja jelképezi a honfoglalást, a kolonnádban elhelyezett királygaléria pedig (amely Szent Istvánnal kezdődik és eredetileg Ferenc Józseffel végződött) az államiság ezeréves fennállását. A Gellért-hegyi helyszín sem törlődött véglegesen, a XIX. század utolsó éveiben többször is szóba kerül a Citadella helyén egy múzeum vagy panteon létrehozása.

Ha a mai turista felcaplat a hegyre sem panteont, sem Akropoliszt, sem Üdvleldét nem lel, viszont a festői táj mellett elképesztő szeméthalmokat láthat. A prózai XXI. század elején nem kell okvetlenül a XIX. század magasztos eszméibe kapaszkodni, de a szemetet azért eltakaríthatná valaki, s tán ezzel is bebocsáttatásra találna a magyar Walhallába.

Zádori Zsolt

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Toronyóriás és hét vezér a Margit híd közepén

Milyen lenne, ha a Margit híd közepén egy 66 méter magas gótikus torony emlékeztetne bennünket a honfoglalás és a kiegyezés nagyszerűségére? Combinók porzanának el Tas, Huba és Töhötöm csizmatalpa alatt, s Magyarország angyali szépségű allegóriája mosolyogna megértően a dugóban anyázó autósokra? Nem volt elég pénz hozzá, de a tervek megszülettek.

Itthon

Zsidó „templom” a Kossuth térnél

Hetekig morális atléták zsidóztak a Kossuth téren, mire a rendőrök hónapokra műveleti területnek nyilvánították a virágágyásokat. A Mazsihisz az ünnepen otthon marasztalta a zsidókat. Azóta játszótérépítésről, csúszdáról, libikókáról egyeztetnek közjogi méltóságok. Mi volna, ha az Országházhoz közel állna Európa legnagyobb, ötezer négyzetméteres és 70 méter magas zsinagógája? Volt rá esély, ha pénz nem is.

MTI Kult

Emlékműbotrány Veszprémben

Leállították a Rajk László építész által tervezett 1956-os emlékmű felállítását Veszprémben. A városépítészeti iroda vezetője azzal indokolta mindezt, hogy a kivitelezésért is felelős alkotó eltért a tervdokumentációban foglaltaktól. Rajk szerint viszont politikai megfontolás állhat a döntés hátterében.

OS Itthon

A volt moszkvai követ temetőbe tenné a szovjet emlékművet

Szűrös Mátyás aláírta a Deport '56 népszavazási kezdeményezését miután Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke fogadta a Magyar Népköztársaság moszkvai egykori nagykövetét, az MSZMP Politikai Bizottságának valahai tagját, volt ideiglenes köztársasági elnököt.

Hét nap

VESZPRÉMI EMLÉKMŰVITA

Közleményben tiltakozott az SZDSZ, amiért Veszprém új, fideszes vezetésű önkormányzata "két órával mandátuma...

hvg.hu Kult

Az 56-os emlékmű viharos avatás után

Október 23-án felavatták az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét. Az ünnepséget senki sem úgy képzelte, ahogy végül is lezajlott. A rendbontó csoport fütyült, kiabált, még akkor is, amikor a tekintélyes akadémikus, Kosáry Domokos mondott hosszú élettapasztalatából fakadó, bölcs szavakat. Ebben a kontextusban leplezték le a művet, ami persze semmi esetre sem a mű hibája. De mit kezd a mű ezzel a helyzettel?

Fókuszban

Emlékművészek

Egy-egy, az átkosban megalkotott Lenin-, Kun Béla- vagy más kommunistavezér-szobor nem volt akadálya, hogy a...

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Ilyen az, amikor Chandler a Jóbarátokból Jokerként pózol

Ilyen az, amikor Chandler a Jóbarátokból Jokerként pózol

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

Pert nyert a TV2 ellen László Imre, akit szexuális zaklatással vádoltak

Pert nyert a TV2 ellen László Imre, akit szexuális zaklatással vádoltak

Irán nem viccel, hanem uránt dúsít

Irán nem viccel, hanem uránt dúsít

Schilling Árpád: Aki a színpadon fiatal színésznőket fogdos, és ezt rendezői módszernek nevezi, az aljas ember

Schilling Árpád: Aki a színpadon fiatal színésznőket fogdos, és ezt rendezői módszernek nevezi, az aljas ember