szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott korrupcióellenes törvénycsomagtól azt várja a kormányzat, hogy a lehető legtisztább viszonyok alakuljanak ki a közbeszerzési eljárásokban, és azok akik nem megfelelő eszközökkel akarnak előnyhöz jutni, bírságot kapjanak és pozíciót veszítsenek - erről Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt újságíróknak egy háttérbeszélgetésen.

A tárcavezető szerint az antikorrupciós hivatal munkája révén valószínűleg több korrupciós ügy kerül nyilvánosságra, és a jogszabályba beépített mechanizmusok miatt drágulni és lassulni fognak a közbeszerzési eljárások. A kormányzat nem titkolt célja, hogy azok az alkalmazottak, akik korrupciót sejtenek cégük közbeszerzése körül, megfelelő védelem mellett tehessenek bejelentést, sőt anyagi hasznuk is származhasson belőle.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, azokat, akik csak "kicsinyes bosszújukra" akarják felhasználni a bejelentési lehetőséget, rosszhiszemű bejelentőként akár 150 ezer forintos birsággal is sújthatják. Mint Draskovics fogalmazott: nehéz egyensúlyt teremteni, mert sem elriasztani nem akarják az érdemi információval rendelkezőket, sem a bosszúvágyukat így kiélni szándékozóknak nem szeretnének teret engedni. Hozzátette: minden bejelentésnél tájékoztatják a bejelentőt arról, hogy bírságra számíthat, amennyiben kiderül rosszhiszeműsége.

Draskovics Tibor elmondása szerint a jogszabálytervezet célja nem csak azok törvény elé állítása, akik a "pénzzel tömött táskát átadják és átveszik", hanem azoké is, akik kitervelték a korrupciót, a jogosulatlan előny megszerzését.

A javaslat szerint a közérdeket sértő magatartással megszerzett anyagi előny felét, legfeljebb a kétszeresét kell majd bírságként befizetni, de lehetőség lesz arra is, hogy egy adott vállalat menedzsmentjét a bíróság eltiltsa a vállalatvezetéstől - mondta Draskovics Tibor.

A miniszter elmondta, a Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatal - ha a parlament elfogadja a törvényjavaslatot - március 1-től kezdheti meg munkáját, 25 fővel. A hivatal titkosszolgálati eszközöket nem használhat, és nem veszi át a rendőrség és az ügyészség munkáját, nem lesz nyomozati jogköre, ha bűncselekményre utaló információ kerül a birtokába, akkor azt továbbítja.

Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára korábban sajtótájékoztatón közölte, a hivatal vizsgálódhat bárki bejelentése, más állami szerv jelzése vagy akár sajtóhírek alapján is.

A szervezet vezetőjét a miniszterelnök és az államfő közösen jelöli, akit az Országgyűlés választ meg.

Mint a tárcavezető közölte: a hivatal a 25 millió forintnál nagyobb értékű közbeszerzéseknél fog vizsgálódni.

Draskovics Tibor elmondta azt is, hogy a pénzügyminiszter jogot kap arra, hogy egy általa megjelölt megbízott a központi költségvetésből és állami pénzből finanszírozott közbeszerzések minden dokumentumába betekinthessen.

Bajnai Gordon miniszterelnök október 23-án jelentette be, hogy korrupcióellenes törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek. A jogszabály 2010. január 1-jén lépne életbe.

A javaslatcsomagról egyeztettek több társadalmi és gazdasági érdekvédelmi szervezettel, amelyek kedvezően fogadták a törvénytervezetet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Magyarország már csak a 92. a Riporterek Határok Nélkül listáján

Magyarország már csak a 92. a Riporterek Határok Nélkül listáján

Könnyen lehet, hogy a poszt-Covid-szindróma népbetegség lesz

Könnyen lehet, hogy a poszt-Covid-szindróma népbetegség lesz

Pénteken jelenik meg a Samsung legbiztonságosabb telefonja

Pénteken jelenik meg a Samsung legbiztonságosabb telefonja