„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Fidesz-KDNP úgy döntött, nem épülhet erőmű a Duna magyarországi szakaszán - közölte a kormányfő szóvivője.
A kormánypárti frakciószövetség szerdán kezdődött, háromnapos zárt tanácskozást tart Siófokon, amely csütörtök délután a Dunával összefüggő kérdések megtárgyalásával folytatódott.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, a frakciószövetség úgy döntött, hogy nem épülhet erőmű a Duna magyarországi szakaszán, és nem történhet duzzasztás sem a hazai folyószakaszon.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.