Gyurcsányról is vitázott tegnap az EP

A Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök elleni eljárást is szóba hozta Tabajdi Csaba szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.

  • MTI MTI
Gyurcsányról is vitázott tegnap az EP
Az MSZP EP-delegációjának vezetője, miközben elfogadhatatlannak minősítette a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő elleni büntető pert és a kiszabott börtönbüntetést, felhívta a figyelmet a Gyurcsány ellen indított büntető eljárásra is, alaptalannak minősítve a volt miniszterelnök elleni vádat. Tabajdi hangsúlyozta, hogy mind az EU-n belül, mind annak szomszédságában elfogadhatatlan az igazságügy átpolitizálása.

Szintén említette a vitában Gyurcsány Ferencet Hannes Swoboda, a szocialista EP-frakció osztrák elnökhelyettese. Ő olyan összefüggésben tért ki a volt magyar kormányfőre, hogy ha bírálják a Gyurcsány elleni eljárást - mert elképzelhetőnek tartják, hogy az nem felel meg a demokratikus követelményeknek -, akkor Timosenko ügyében sem lehet némának maradni.

Tabajdi és Swoboda párhuzamát visszautasította Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő, mondván, ne tévesszék össze "Timosenkót Gyurcsánnyal, Piroskát a farkassal". A volt magyar kormányfőt bukott diktátornak minősítette Szegedi.

Szintén visszautasította a párhuzamot Sógor Csaba erdélyi néppárti EP-képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy Franciaországban, Izlandon és Horvátországban is indult eljárás volt állami, illetve kormányzati csúcsvezető ellen. Ukrajnában azonban - jegyezte meg - az emberi és kisebbségi jogok helyzete némi kívánnivalót hagy maga után.

A kisebbségi ügyeket nem csupán Sógor hozta szóba szerda este az EP ülésén. Az úgynevezett egyperces hozzászólások sorában Gál Kinga néppárti EP-képviselő szólt a minap elfogadott szerb kárpótlási törvényről, és felhívta a figyelmet arra, hogy az gyakorlatilag a kollektív bűnösség elvét alkalmazza. Ugyancsak kitért a szerb törvényre Szegedi Csanád, aki szerint Szerbiában állami szintre emelték a magyargyűlöletet.

Az egyperces hozzászólások sorában újra felszólalt Tabajdi Csaba, és azt kérte az Európai Bizottságtól, gyakoroljon nyomást a magyar kormányra, hogy az "a Munka törvénykönyvének módosítása során vegye figyelembe az alapvető európai normákat, és tartsa tiszteletben a magyar munkavállalók alapvető jogait".