szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Lemondott a zuglói önkormányzat alpolgármesteri posztjáról csütörtökön Kovács Balázs, de az egy évvel ezelőtt elnyert képviselői tisztségét megtartotta. A hvg.hu értesülése szerint azzal indokolta távozását, hogy a polgármestertől eltérő szakmai véleménye van. Ezt a különbözést Papcsák Ferenc is megerősítette a hvg.hu-nak, és kijelentette, egyelőre nem gondolkodik abban, hogy Kovács helyére új embert keressenek.

A zuglói Fidesz feloszlatását kérte több hónappal ezelőtt az országos választmánytól a párt erős embere, Papcsák Ferenc. A hvg.hu-nak erről nemrég azt mondta, fenntartja ezt a szándékát, és szeretné, ha az ügyet végre napirendre vennék, és döntenének róla. A feloszlatási terv hátterében tudomásunk szerint a kerületi pártszervezetben meglévő ellentétek állnak, amelyek akkor kezdődtek, amikor 2010-ben eldőlt, a kerület vezetésének elnyeréséért nem a helyi Fideszből szállhat ringbe valaki. A jelölt a Zuglóhoz nem igazán kötődő és nem is ott élő Papcsák Ferenc lett, aki akkor elszámoltatási kormánybiztosként vizsgálta az előző kormány visszaélésgyanús ügyeit.

Miután Papcsák sikeresen vette az akadályokat és győzött, hamar szembe került a zuglói fideszesekkel, mert nemtetszést váltott ki az, hogy nem közülük választotta ki általános helyettesét. Erre a posztra volt kampányfőnökét, Kovács Balázst találta a legalkalmasabbnak. A volt kampányfőnök alpolgármesterré való előléptetése azonban nem ment simán, mert a képviselő-testület első ülésén „komoly összecsapás” alakult ki Kovács személye miatt. Akkor nem is, csak a következő ülésen szavazták meg, hogy ő legyen Papcsák Ferenc általános helyettese.

Kovács Balázs lemondása a Zuglói Önkormányzati ülésen
Túry Gergely

A kiválasztott azért sem nyerte el sokak tetszését – mint megírtuk –, mert a XVI. kerületből érkezett, illetve mert Kovács ellen 2008-ban ittas járművezetés miatt eljárás indult, s a jogosítványát is bevonták. Erről senki sem gondolta ugyan, hogy nagy ügy lenne, mégis, a hvg.hu által akkor megkérdezettek úgy vélték, nem szerencsés, ha a kerület élén állók támadhatók. Kovács Balázs állítólag akkor hibázott nagyot, amikor a pénzügyi osztályon elkészült és hozzá eljuttatott költségvetési tervezetről kiderült, hogy szinte szó szerinti egyezést mutat Pécs hasonló dokumentumával. A történtek miatt Zuglóban vizsgálat is indult.

A helyiek nemtetszése

Kovács Balázs ügyét követően akkor kapott „újabb pofont” a helyi párttársaitól a polgármester, amikor a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának az élére nem az általa kiszemelt embert választották meg. A zuglói Fideszben éleződő viszonyokat jelezte az is sajtóértesülések szerint, hogy 2010 decemberében a fideszes Garaba Imre, a Honvéd egykori válogatott labdarúgója lemondott mandátumáról. A Garaba Imre helyére való jelölés miatt került sor a következő ütközetre a helyi fideszesek és a polgármester között.

Tavaly februárban ugyanis Papcsák alulmaradt saját pártjának tagjaival szemben. A XIV. kerületi Fidesz-KDNP akkor úgy döntött, a megüresedett önkormányzati képviselői helyre nem Papcsák emberét, volt titkárát, Tildy Balázst, hanem a helyi Fidesz elnökét, Kulcsár Józsefet indítja az időközi választáson. Papcsák viszont a hvg.hu-nak leszögezte: érvénytelennek tartja a jelölést, mivel nem az alapszabályban írtak szerint történt.  Ebben a meccsben a polgármester nyert. Tildy Balázst indították a 2011. április 10-én megtartott időközi képviselőválasztáson, győzött is.

Tildy Balázzsal kapcsolatban megírtuk, részt vett az általános alpolgármester munkájának előkészítésében, amikor korábbi információink szerint havi juttatást kapott. Akkori információink szerint mindezek a dolgok visszatetszőnek tűntek a helyi fideszesek szemében, és hozzájárultak, hogy azóta sem tudtak megbarátkozni a nyakukra ültetett Papcsák Ferenccel és csapatával. A kerület vezetője viszont minderről a hvg.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy „személyi kérdéseken kívül a helyi Fideszben nincsenek ellentétek”.

Nincsenek ellentétek, csak leváltás és lemondás?

Nem volt egyetértés a Fidesz-KDNP frakción belül abban sem, hogy szüksége van-e a kerületnek újabb kötvénykibocsátásra. A Papcsák Ferenc által tett javaslatot azonban a pénzügyi bizottság november 14-ei ülésén leszavazták. „Ez – bár a bizottság kormánypárti többségű – azért volt lehetséges, mivel a Fidesz-KDNP-s képviselők többsége, Harrach Péter frakcióvezetővel az élen nem szavazott” – írta Várnai László LMP-s képviselő a blogjában. Ez az ellenállás vezethetett odáig, hogy Harrach Pétert – mint beszámoltunk róla – leváltották a frakció éléről. Harrach Péter akkor a hvg.hu-nak azt mondta, az ő leváltása és a kötvénykibocsátás elnapolása között nincs összefüggés. A frakcióvezető és helyetteseinek posztjára azért kellettek új emberek, hogy „a helyi Fidesz-alapszervezettel együtt megújulhasson”.

Nem tudni, hogy az erőviszonyok miként változnak Kovács Balázsnak az alpolgármesteri székből való távozásával. Kérdés az is, hogy a lemondása okaként felhozott szakmai véleménykülönbség mire sarkallja Kovács Balázst, és a lépése mennyire hoz változást és kinek az oldalán a zuglói képviselőtestületben és a helyi Fideszben. Minderről szerettük volna megkérdezni az alpolgármesteri székből távozó politikust, de üzenetünkre nem reagált.

A polgármester nem keres új általános helyettest

Papcsák Ferenccel viszont sikerült beszélnünk. A polgármester elismerte a hvg.hu-nak, hogy a költségvetési tervezet elkészítésekor hibázott Kovács Balázs, ugyanakkor – mint hozzátette – az alpolgármester vállalta a felelősséget a történtekért. Megjegyezte, már régóta tudni lehetett arról, hogy Kovács Balázs lemond, hiszen az egyik fővárosi tulajdonban lévő vállalat (Információink szerint a Fővárosi Kéményseprőipari Kft., azaz FŐKÉTÜSZ – a szerk.) vezetőjeként dolgozik tovább. „Kovács Balázs munkájának ellátását egyébként nehezítette az is, hogy az utóbbi időben sokat betegeskedett. Korrekten búcsúztunk el egymástól” – közölte Zugló vezetője. Ezzel együtt Papcsák Ferencet meglepte, hogy Kovács Balázs a lemondás okaként azt jelölte meg, szakmailag nem egyezik a véleményük. „Csodálkoztam, de én is úgy gondolom, hogy ez így van.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Papcsák alpolgármestert csinál kampányfőnökéből?

Nem a zuglói Fideszből választ magának helyettest Papcsák Ferenc – tudta meg a hvg.hu. Az általános alpolgármesteri posztot Kovács Balázs kaphatja, aki kampányfőnökként tevékenykedett a politikus mellett, és aki a XVI. kerületben képviselőjelölt.

hvg.hu Itthon

"Nem a Fidesz adóprésére" - Papcsák ellen tüntettek a zuglóiak

Több százan demonstráltak Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere ellen a Bosnyák téren. A tüntetők a kommunális adó bevezetése és a polgármester "dzsentri" kiadásai ellen tiltakoztak. A rendezvényen felszólalt Tétényi Éva, Esztergom polgármestere is.

MTI Itthon

Papcsákék szerint rendben volt a kunyhódózerolás

A XIV. kerületi önkormányzat álláspontja szerint mind a hajléktalanok, mind a városrészben élők szempontjait figyelembe véve jártak el, amikor tavaly októberben elbontották az illegálisan épített kunyhókat a Francia úton.

hvg.hu Itthon

Papcsák adóügyi csavara: amit támadott, most kiterjesztve bevezeti

Két éve még ellenezte Papcsák Ferenc zuglói polgármester, akkor még a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjeként, hogy a lakosságra plusz terheket vessenek ki. Ma már az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva magyarázza, idéntől miért kénytelenek a helyiek lakásuk után adót fizetni.

hvg.hu Itthon

Óriási kifizetések Papcsák körül, milliókért adnak tanácsokat rokonok

Február 17-én különös tanácsadói szerződésekről számolt be blogjában a zuglói képviselő-testület LMP-s tagja, Várnai László. Az írásból az derül ki, hogy a korábban elszámoltatási kormánybiztosként ténykedő XIV. kerületi fideszes polgármester, Papcsák Ferenc vezette önkormányzat tanácsadásokért mintegy 80 millió forintot fizet ki. Többek közt rokonoknak és hű embereknek.

hvg.hu Itthon

Papcsák ellen vizsgálatot indíthat a Fidesz

Ha bebizonyosodik, hogy Papcsák Ferenc is duplán vesz fel költségtérítést, akkor a Fidesz etikai bizottsága eljárást indít ellene - mondta a hvg.hu-nak Krakkó Ákos, a párt szóvivője.

Csikász Brigitta Itthon

Papcsák kicselezné Matolcsyékat - sokmilliárdos zuglói kötvénykibocsátás

Az újpesti önkormányzat után most a zuglói készül jelentős mértékű, 5,5 milliárd forintos kötvénykibocsátásra. Erről csütörtökön határoznak a XIV. kerületi képviselők. Ezzel Zugló adósságállománya 14 milliárd forintra nőhet. Várnai László helyi LMP-s politikus szerint a kötvénykibocsátás valós célja az évi 1,5-2 milliárdos működési hiány betömése.