szerző:
MTI

Augusztus 20-a a katasztrófavédelem számára kiemelt napnak számít, mivel az állami ünnepi rendezvények - különösen a hétfő esti tűzijáték - idején jelentős "embertömeg" biztonságát kell garantálniuk - mondta Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő csütörtökön az MTI-nek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által működtetett operatív törzs munkájában az Országos Meteorológiai Szolgálat és mások mellett az országos és a fővárosi katasztrófavédelem is közreműködik. Bérczi László tűzoltó dandártábornok kifejtette: az augusztus 19-én és 20-án tartandó állami rendezvények közül három eseménynél - vízi és a légi parádé, illetve a hétfő esti tűzijáték - a kinti helyszíni biztosításban is részt vesznek.

Az idén három uszályról és a Lánchídról lövik fel a tűzijátékot, a Citadelláról nem indítanak rakétákat. Amikor még a Citadelláról is volt kilövés, már délutántól folyamatosan locsolták a területet, s előfordult, hogy kisebb parázslásokat kellett eloltaniuk. Most más jellegű feladatuk lesz a tűzoltóknak, bizonyos szempontból egyszerűbb lesz a biztosítás, így a rendezvény maximális biztonságához a korábbi évekhez képest most kevesebb ember is elegendő.

Bérczi László elmondta: a legnagyobb számban a tűzijátékon lesznek kint. Itt összesen 20 tűzoltójármű, köztük tűzoltóhajó, illetve autókon összesen 80 ember áll készenlétben. A tűzijáték idején a katasztrófavédelem kihelyezett egységei ott lesznek a többi között a kilövési helyeknél, vagyis a három uszályon és a Lánchídon, valamint a két hídfőnél, az Erzsébet híd és a Margit híd közötti rakpartokon, illetve a Parlamentnél is.

Augusztus 20-án a katasztrófavédelem feladata általában a rendezvények biztosítása és az utólagos átvizsgálás, de voltak olyan évek, amikor beavatkozásra is szükség volt. Ilyen volt például, amikor 2003-ban egy uszályról fellőtt tűzijáték oldalra nyílt ki, illetve amikor 2006-ban egy hirtelen jött viharban a fakidőlések, felborult paravánok miatt egyszerre több ember biztonságba helyezéséről kellett gondoskodniuk.

A katasztrófavédelem a rakpartokon kiürítési útvonalakat biztosít. Az embereket tájékozatják arról, hogy a tűzijáték végén - illetve rendkívüli helyzetben azonnal - merre tudják elhagyni a területet. Hangosbemondókon magyarul, angolul és németül is bemondják, hogyan lehet a leghatékonyabban, a legbiztonságosabban távozni a helyszínről.

A tűzoltó dandártábornok kiemelte: ha olyan információt kapnak, hogy a rendezvényt, illetve az ott tartózkodó embereket bármi veszélyeztetheti, akkor a felelős vezető azonnal javaslatot tesz a rendezvény felfüggesztésére, illetve befejezésére. Erre már volt példa 2007-ben, amikor a tűzijáték előtt pár órával érkezett egy vihar. Akkor gondoskodtak arról, hogy az emberek biztonságosan elhagyják a helyszínt, s később tartották meg a tűzijátékot - emlékeztetett az országos tűzoltósági főfelügyelő.

Hat évvel ezelőtt, 2006. augusztus 20-án, a budapesti tűzijáték ideje alatt kitört vihar következtében öt ember meghalt és sok százan megsérültek. A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 20-án, az állami ünnepen jó idő lesz, rendkívüli helyzet esetén azonban a rendezvények biztonságát felügyelő Operatív Törzs vezetője, Kovács Zoltán, társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a rendezvény megszakításáról is dönthet.

A KIM az MTI megkeresésére korábban kifejtette: az augusztus 20-i rendezvények biztonságát az Operatív Törzs, illetve a Központi Bázis felügyeli a teljes ünnepi program ideje alatt. Ott az összes érintett szervezet (a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az ahhoz tartozó Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Terrorelhárítási Központ, a Készenléti Rendőrség, a Budapesti Közlekedési Központ, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Honvédség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, a Honvédelmi Minisztérium, a KIM, a tűzijáték lebonyolításáért felelős cégek) szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a lebonyolítást.

A Központi Bázishoz befutó információk legfontosabb eleme az Országos Meteorológiai Szolgálat félóránkénti jelentése, illetve a várható veszélyt okozó időjárási jelenségekről szóló - jégeső, felhőszakadás, óránkénti 45 kilométeres sebességet meghaladó, viharos széllel kísért zivatar - azonnali riasztás. Ezek bármelyike esetén a szervezők legalább harminc perccel a várható esemény előtt a Margit híd és az Erzsébet híd között elhelyezett hangosítók segítségével tájékoztatják a közönséget. 

Emellett - az új médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás értelmében - a veszélyhelyzetet jelző riasztások a médiaszolgáltatókon keresztül is eljutnak a lakossághoz - tették hozzá.

A rendezvények helyszínein mentőautókkal, a tűzijáték alatt pedig a helyszínre kitelepített betegellátó ambulanciákkal készülnek a szervezők. A helyszínt biztosító szakemberek a menekülési útvonalakat és a kiürítési pontokat szabadon fogják tartani a területek biztonságos kiürítése érdekében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

Kajak-kenu-vb: a női kenu kettes ezüst-, Kozák Danuta kajak egyesben bronzérmes

Kajak-kenu-vb: a női kenu kettes ezüst-, Kozák Danuta kajak egyesben bronzérmes

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem