szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) járőreivel közösen összehangolt ellenőrzést végeztek két helyszínen is a fővárosban szeptember 14-én. A rajtaütésszerű vizsgálat eredményeként mintegy 4,5 mázsa termék megsemmisítését, további, közel 45 tonna élelmiszernek pedig a forgalmi korlátozását kellett elrendelni.

Az első helyszínen, egy távol-keleti élelmiszer kiskereskedelmi egységben az eljárás során 4,5 mázsa ismeretlen eredetű, lejárt minőség-megőrzési idejű halat, kagylót, tenger gyümölcseit, illetve jelölés nélküli tésztát, savanyúságot foglaltak le és utaltak azonnali megsemmisítésre a hatóság szakemberei - közölte a Nébih. 

Emellett az üzletben fellelhető további, közel 5 tonna, magyar jelöléssel nem rendelkező élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el az áruk eredetének igazolásáig, illetve a magyar nyelvű jelölés elhelyezéséig.

A második helyszínen – ugyanezen cég nagykereskedelmi telephelyén – megtartott ellenőrzés során a fagyasztó kamrákban 25 tonna állati eredetű és növényi élelmiszer került forgalmi korlátozás alá, a termékek részletes vizsgálata folyamatban van.

A további raktárakban megközelítőleg 15 tonna száraztészta, növényi olajok, szárított termékek, édesipari termékek kerültek hatósági zár alá. A helyszínen élelmiszer hamisításra – átcsomagolásra utaló – eszközök (denaturált szesz, etikettek, csomagolóanyagok) kerültek lefoglalásra.

Az előzetes felderítés alapján – amelyet a NAV Bevetési Főigazgatósága végzett – feltételezhető, hogy a fenti telephelyekről az élelmiszerek az országban üzemelő távol-keleti vendéglátóhelyeken kerültek forgalmazásra. Az élelmiszer vállalkozóval szemben induló eljárás élelmiszer biztonsági szempontból a Nébih folytatja le. A bírság összege milliós nagyságrendű lesz. Az áruk megsemmisítése a hétfői napon történik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!