Minden nagyobb közösségben vannak "nemtelen módszerekkel dolgozó bajkeverők", akik ha lehetőséget látnak rá, rögtön elkezdenek "mesterkedni" és saját emberi gyengeségük termékét ügyességként vagy "intellektuális politikai teljesítményként" könyvelik el – mondta Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.
A BKK vezérigazgatójáról szólva azt mondta: szakmailag rendkívül tehetségesnek tartja, akinek – jórészt életkorából adódóan – van még tanulnivalója a cégvezetést illetően. "Nincs és nem is volt szó Vitézy Dávid menesztéséről és a jelenlegi helyzetben arra sem kell gondolni, hogy más posztot kapna a BKK-nál" – tette hozzá.
Tarlós azt is jelezte, hogy a társaság 2011-es működéséről szóló vizsgálata még nincs lezárva, újabb információkat és tájékoztatókat kért az ügyben, azt azonban hangsúlyozta: jogi következményekkel járó megállapítást az anyag nem tartalmaz.
Vitézy Dávid egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, a belső ellenőrzés nem állapított meg törvénysértést, hanem javaslatokat tett arra, milyen adminisztrációs és szabályozási feladatai vannak még a BKK-nak. Hozzátette: személyi felelősséget a jelentés nem állapított meg.
Az origo.hu múlt kedden a fővárosi önkormányzat ellenőrzési jelentésére hivatkozva közölt egy összeállítást; e szerint a Budapesti Közlekedési Központ 2011-ben egyebek mellett többször is indokolatlanul kért jogi tanácsokat ügyvédi irodáktól, hiányosan töltötték ki az üzemanyag-vásárlásokhoz szükséges bizonylatokat, továbbá az ellenőrök találtak egy aláírás nélküli, 34 ezer forintos éttermi számlát is.
A lap azt is ismertette, hogy a BKK lábjegyzetben véleményezte a dokumentumot; azt írta, hogy új szabályozást készítenek, amely "kezelni fogja a jelentésben leírtakat". A dokumentum kiszivárogtatása miatt Tarlós István vizsgálatot indított.