szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Barroso, Schulz, a fél Európai Unió, az ellenzék, a jogászszakma ugyan nem, de a Magyar Asszonyok Érdekvédelmi Szövetsége támogatja az Alaptörvény módosítását.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége támogatja a 2012. január 1-én hatályba lépett Alaptörvényt, valamint az Alaptörvényben és annak elfogadásra váró módosításában foglalt rendelkezéseket a család és a házasság védelméről – írja a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében. Támogatják továbbá azt az alapelvet, mely szerint a családi kapcsolat alapja a házasság, valamint a szülő-gyermek viszony.

Az egyesület elengedhetetlennek tartja a házasság, a család értékének megerősítését, mivel „a családok jelentik nemzetünk alapját, fennmaradásunk fő biztosítékát”. Hangot adnak abbéli meggyőződésüknek is, hogy minden állampolgárnak joga van a véleménynyilvánításhoz békés úton, törvényes keretek között, de nem tartják elfogadhatónak az erőszakos véleménynyílvánítást, nyomásgyakorlást, elítélik az agresszió minden formáját.

Az asszonyszövetség „a millennium évében, 2000-ben alakult, 16 keresztény értékrendű női, nőket segítő civilszervezetből”.  Honlapjukon megfogalmazott hitvallásuk szerint: „az Asszonyszövetségben hisszük, hogy életünk, női, asszony mivoltunk lényege: hűség, értékőrzés, életadás. Lényünkben ott van a tehervivő ereje, a soha-nem-lankadás, a holnapot adó remény”. Vagy egy más megközelítésben: „az asszonyok dolga: a mindennapok kovászával újra és újra jövőt gyúrni”. Az egyesület szervezi a Kárpát-medencei Asszonytalálkozókat, és ítéli oda az Arany Búzaszem Díjat. A szervezet tiszteletbeli elnöke Ékes Ilona fideszes parlamenti képviselő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!