Kápolnát álmodott a felvonók mellé a kormány

Törvényben rögzítené a Normafa fejlesztésének részleteit a kormány. A javaslat értemében a XII. kerület önállóan, a főváros és a környezetvédelem akadékoskodása nélkül állhat neki a fejlesztésnek. A sportcélú fejlesztések közt felbukkannak érdekességek is, például egy 15 méter magas engesztelő kápolna megépítése.

  • hvg.hu hvg.hu
Kápolnát álmodott a felvonók mellé a kormány
Stiller Ákos

„A Normafa környékén érvényes természetvédelmi, erdővédelmi és építésügyi szabályok jelenleg nem teszik lehetővé a céloknak megfelelő infrastrukturális beruházások megvalósítását” – valószínűleg ez a kulcsmondata annak az indoklásnak, amit a Belügyminisztérium (BM) fűzött a csütörtökön a parlament elé terjesztett, a budapesti Hegyvidék kedvelt kirándulóhelyének fejlesztéséről szóló törvényjavaslathoz.

Márpedig a kormánynak konkrét elképzelései vannak: Vincze P. Márton miniszterelnöki megbízott koordinálásával síközpontot álmodtak a XII. kerületbe, ahová a meghosszabbított fogaskerekű egyenesen a Széll Kálmán térről szállítaná a sízőket. A BM törvényjavaslata azért született, hogy ezt meg lehessen valósítani, hiszen erre az indoklás szerint a „fővárosi polgárok részéről felmerült az igény”.

A törvényjavaslat következetesen a „történelmi sportterület” kifejezést használja a Normafára. Ezt 2011-ben iktattak a budapesti területrendezési tervről szóló törvénybe, és arra utal, hogy a környéket 1914 előtt sportolási célra használták. Az indoklás is utal rá, hogy a Normafán és környékén 1895 óta „különböző színvonalon”, de jelen van a sísport. Persze a BM is elismeri, hogy nem csak a síelésről van szó, hanem például az is cél, „a vendéglátás és a szállodák fellendülésével erősítse a munkahelyteremtést és a belföldi turizmust”.

A törvényjavaslat lényege, hogy a mellékletében felsorolt állami tulajdonú földterületeket a XII. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe adja, és egyben felhatalmazza a kerületet, hogy rendeletet alkosson az új építési szabályzatról. Utóbbi eljárásban a törvényjavaslat értelmében figyelmen kívül lehet majd hagyni a fővárosi szabályozási keretterv, illetve az építési keretszabályzat előírásait, vagyis a fővárosi önkormányzatnak nem lesz beleszólása abba, mi történik a Normafán. Emellett nem kellene erdővédelmi járulékot sem fizetni, vagy új erdőt telepíteni, ha fákat kell kivágni a területen.

A kerület persze nem kap teljesen szabad kezet, mert a törvényjavaslat részletesen leírja, hová mit lehet építeni. A sípályák és az azokhoz kapcsolódó felvonók és hóágyúk (utóbbiakhoz földalatti víztározó is szükséges) mellett lesz szánkópálya, kerékpárút, játszótér, erdei tornapálya, futópálya, nyári bobpálya és downhill kerékpárpálya is. Építeni kellene a törvényjavaslat szerint két síklubházat, fogadót, egy bruttó 8000 négyzetméteren elterülő, 15 méter magas engesztelő kápolnát, illetve zarándokszállást és kempinget is.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.